Chapter 16. Feels

Sziasztok! Hogy is kezdjem? KÖSZÖNÖM A 16 FELIRATKOZÓT! <3<3 a több mint 5500 megjelenítést és, hogy 58-an(!!!!!!!!!!) szavaztatok! 

Kiraktam egy másik szavazást, lehet még meghosszabbítom az időpontot. Ez arról szól, hogy csináljak-e egy videót amiben megismerhettek és az elképzelésem egy részletét megtudjátok a történethez.:) Ti vagytok a legjobbak! Köszönöm! Puszi <3

~McKenzie Elena Payne~

Nem hittem a füleimnek, Louis szavai mélyen belevésődött az agyamba és késztetést éreztem arra, hogy széttörjek mindent. A könnyek mint a londoni zápor úgy folytak ki szememből s nem tettem semmit, egy helyben álltam és sírtam. Milyen érdekes, hogy mennyi idő alatt fordult a kocka, eddig ő szenvedett miattam, most én szenvedek részben miatta. A testem nem hallgatott az agyamra és nem reagált semmire, viszont ahogy Ő beszélt velem, amiket mondott, folyamatosan visszhangzottak a fülemben. Egy szörnyeteg.

Tituláltam be magamnak a rá lejellemezőbb tulajdonságot, mint egy kisgyerek. Benne kerestem a hibát miközben bennem is elég sok van és azt hiszem meguntam, meguntam, hogy mindig én vagyok a rossz így máris másban kell keresnem azt ami bennem rejtőzik, ez amolyan álarc.

- Bejöhetek? - kopogott göndör hajú "barátnőm".

- Nem. - fordítottam neki hátat és ami az ágyamon volt kipakolt pár felső azt beraktam a többi közé a szekrénybe.

- Kérlek ne csináld ezt. Nem értem miért haragszol hiszen két éve, ismétlem két éve szakítottatok de úgy viselkedsz mintha most csalt volna meg. - mondta Danielle.

- Nem a érdekel, hogy lefeküdt mással, hanem, hogy veled!! Te mindent pontosan jól tudtál, hogy mennyit jelent még nekem s, mint legjobb barátnőm elmondtam neked, de mintha meg se hallottad volna, s hátba szúrtál. - akadtam ki.

- Hogy mindent elmondtál? Lena, te hallod ilyenkor magad?? Havonta egyszer hívtál fel egy fél percre!! - nevetett kínjában Dani.

- Tudod mit? Lehet jól is tettem, hogy nem hívtalak hisz csak azt hallgathattam volna, hogy mennyire jó volt az ágyban és ahogy az enyhén izzadt hajtincsei a szemébe lógtak mennyire vonzó volt, mikor a homlokát hozzáérintette a tiédhez és egymás szemébe néztetek és akkor tudtad meg mennyire szép is ez és nem akarod, hogy vége legyen, hogy mennyire vigyázott rád, hogy mennyire próbált veled kontaktusban maradni és ő vitt el egyszerre a pokolba és a mennyországba is.. - mondtam könnyes szemmel felidézve mikor mi először lefeküdtünk. Pontosan tudtam már, hogy Danielle-el is ezt csináltam mivel csöndben volt és a földet nézte.

- Remélem megtudsz nekem egyszer valaha is bocsájtani. - mondta halkan majd elment az ajtóból. Ezt tényleg nem hiszem el, megint én vagyok a rossz, pedig csak szenvedek és várom, hogy vége legyen, akár csak egy napig.

- Kész az ebéd. - kopogott be halkan Sophia.

- Nem hiszem el, hogy nem lehet békén hagyni. - akadtam ki sírós szemekkel. - Nem vagyok éhes. - mondtam az orrom alatt és tovább pakoltam. Mennyire szerencsétlen helyzetbe keveredtem..

- Csak egy kicsit egyél, elég.. hogy is mondja, szarul nézel ki. - ült le mellém az ágyra.

- Mert szar minden!! - kiabáltam.

- Jó, nyugodj le és ne kiabálj velem. - fogta le a kezem a lány. Megdöbbentő mennyire ért ehhez és amennyire utáltam most annyira megnyugtat, hogy ő nem engem hibáztat. -Most pedig mondd el, hogy mi a baj, mi történt. - mondta halkan a lány. Nem tudom, hogy bízhatok-e benn, úgy érzem akkor elárulnám Danielle-t. Ezen elgondolkoztam, hisz kit is érdekel, ő is elárult engem! Nagy levegőt vettem és úgy éreztem valakinek el kell mondanom a majdnem teljes igazságot.

- Rájöttem, hogy szörnyen hiányzik Louis és még szeretem. Mikor megtudtam, hogy Dani-val mit csináltak úgy éreztem, hogy mindenki ellenem fordult és egyedül vagyok, még a saját szüleim is azt mondták, hogy lépjek túl rajta, mert már két éve volt és nekem is ott volt Dylen. De nem tudja senki, hogy mennyit szenvedtem. - mondtam.

- Hogy-hogy csak volt Dylen? - kérdezte.

- Már nincs, szakítottunk. De nem is az a görény a lényeg most, hanem, hogy miért titulál mindenki engem rossznak? - kérdeztem.

- Senki nem teszi ezt, csak kicsit port kavartál azzal, hogy visszajöttél, mindenkinek meg kell ezt szoknia, két évig nem voltál itt és hiányoztál mindenkinek. - mondta és megsimította a hajam.

- Persze, senkinek. Csak azért vagyok itt mert nincs már választásom. - akadtam ki, de megbántam. 

- Ezt, hogy érted? - kérdezte érdeklődve.

- Semmi, hagyjuk. - mondtam, s rájöttem, hogy az egyetlen ember aki tud mindenről az Gemma és az lesz az első, hogy beszélek vele. Na jó, először eszek mert éhen halok. - Sophia... - mondtam halkan.

- Igen? - kérdezte.

- Köszönöm!! - öleltem meg. - Mi a kaja? - kérdeztem utána mire elnevette magát.

- A kedvenced. - mosolygott.

- Gyros!!!! - kiabáltam fel.

- Niall is ennyire örült ennek. - mosolygott. - Amúgy szeretném ha nem veszekednénk, és békét kötnénk! Rám számíthatsz mindenben. - mosolygott és nem volt semmi kétségem felőle. Azt hiszem, szimplán rosszul indítottunk és a külső alapján ítéltem meg.
Végül is hihetetlen, hogy pont Sophia az aki nem szúrt hátba hisz tudtommal utált és miatta veszítettem el a bátyám, de meg kell szoknom azt a tényt, hogy Liam soha nem fog összejönni Danielle-l így most el kell fogadnom ezt az aranyos lányt aki mögöttem sétál.
Mindenki az asztalnál ült már csak ránk vártak. A lányok szemében láttam a meglepődöttségest és az undort is, de hát ez van, ha ők kijátszották a bizalmamat akkor ezek után még jó, hogy nem velük vagyok. Két üres helyet láttam a bátyám két oldalán s mikor megláttam, hogy ki fog velem szemben ülni a gyomrom azonnal görcsbe rándult és úgy éreztem már nem is vagyok éhes. Végül leültem a nekem kijelölt helyre majd mindenki elkezdett magának szedni azt ami kívánt.
Az, hogy a szemem előtt bájologtak a kis szerelmesek undort keltettek bennem és szembe tudtam volna köpni Eleanor-t és Louis-t is. Undorító.
Természetesen akkor nem amikor velem csinálta ugyan ezt az a szemét akit már egyre jobban megvetek, de mi akkor sem csináltuk az asztalnál, hogy mennyire szeretlek és akkor Louis elkezdte csókolgatni a nyakam. Na ilyen soha nem volt az asztalnál. Mikor megettem az isteni ételt egyből felálltam és egy újabb adagért nyúltam, de ki gondolta volna, mint a filmekben, Louis is pont most akar enni még. Egyszerre nyúltunk a jó nagy adag gyrosért, míg én tudomást se vettem róla, addig ő lefagyott, annyira közel volt hozzám, hogy lehet csak azért mert meglátta az apró kis könnycseppeket a szememben bujkálni. Tudta jól, hogy sírtam miatta és valószínű sejti, hogy még fogok is és sajnos én is érzem, pedig annyira megvetem ezt az embert és még is szörnyen idegesítő, ha látom őket enyelegni vagy ha csak belegondolok. Szörnyű.
Valahogy túlestünk a bosszantóan hosszú ebéden és csak remélem, máskor nem kell velük szemben ülnöm.
- Lena, beszélhetnénk? - kérdezte Liam hangosan. Kész csoda, még tudja a nevemet.
- Mondd.- léptem ki a teraszra ahol megláttam cigizni. - Könyörgöm, mondd, hogy csak egy egyszeri alkalom. -sóhajtottam, de már tudtam is a választ, ez bizony már folytonos.
- Nem. Szóval, hogy-hogy kibékültetek Sophia-val, tudtommal nem szereted. - nézett rám érdekesen, utánozhatatlan az az arckifejezés.
- Rájöttem, hogy rosszul ítéltem meg őt és eléggé jól esett, hogy mindenki tudta, hogy sírok, de ő mégis bejött hozzám, igaz azzal az indokkal, hogy itt a kaja. - mondtam. Nem mondott rá semmit csak elnyomta a cigit majd megölelt.
- Sajnálok mindent húgi. - mondta Liam.
- Ne játszd már meg magad!! - mondtam mérgesen és ellöktem magamtól. - Máris foglalkozol velem és érdekel, hogy mi is történt csak mert kibékültem Sophia-val?? Nagyobb görény vagy mint Dylen!! - kiabáltam és a lenge kötött felsőm leesett  a vállamról és szabad utat engedett a szemeknek, hogy még mindig tele vagyok verés nyomokkal. Úgy éreztem, hogy mindenki minket figyel pedig lehetetlennek tartottam, de mikor megfordultam mindenki ott volt és csodálkozva állt az üveg mögött. A szívem egyre gyorsabban vert és nem tudtam mit csináljak. Louis elindult felém és megragadta a karomat és pont eltalálta az egyik fájós pontomat s a szemeimbe könnyek telepedtek, egyből elengedett és a szemével engem méregetett.
- Az a szemét volt? -kérdezte Liam én pedig nem akartam válaszolni.
- Nem.- mondtam halkan, és megint Dylen-t akarom védeni, nem inkább csak magam.
- Kérek mindenkit, hogy menjen be, azt hiszem ez csak ránk tartozik. - mondta Louis, de aligha valaki bement. Niall, Danielle és Gemma maradt és tudtam mire készül az utóbbi személy. Én egyből hozzá rohantam és megöleltem.
- Kérlek ne mondd el. - könyörögtem neki és kifolyt a szememből egy könnycsepp. Ő eltolhatott volna magától, de csak megölelt és próbált nyugtatni mivel már zokogtam. Végül Gemma győzött, el fogok mondani mindent.
Egyszerűen nem bírtam megmozdulni, bár ülök, nem tudok megszólalni, pedig már nem sírok s néha levegőt is elfelejtek venni. Liam, Niall, Louis és Danielle előttem állva és ülve várták mire belekezdek a mondandómba, Gemma pedig szorosan mellettem.
- Mondj már valamit!! - mondta idegesen Niall, de még ennek hatására sem fogtam fel, hogy mire is készülök. Talán még az sem teljesen világos, hogy mi történt velem az elmúlt két évben. Ránéztem Lou-ra és a gombóc újra a torkomba ugrott, de most levegőt sem kaptam, szörnyen hiányzik. Próbálom beleültetni a gondolataimba, hogy mennyire utálom és rühellem, de még is a hülye szívem győz, aki mindig szenved.
- McKenzie Elena Payne... Ha nem mondod el mi volt hazaküldelek. - mondta Liam mire újra a szemem elé kerültek azok a pillanatok amiket tett velem Dylen és, hogy annak még mindig nyoma van, talán örökké nyoma is lesz.
- Ha te tudnád Liam ilyet soha nem mondanál neki. - nevetett fel kínjában Gem.
- Ó szóval te is tudod.. Remek, most már mi is megtudhatnánk, hogy miért vagy agyonverve?? - kiabált Danielle.
- Neked nem tök mindegy??? Ti ketten inkább menjetek vissza szobára vagy tudom is én hova csak ne lássalak titeket!! Ennyire nagy az egyetértés akkor biztosan régóta tart, kitudja lehet még előttem vagy közben! - kiabáltam mire eléggé felidegesítettem Lou-t.
- Idefigyelj!! Soha nem csaltalak meg és soha nem is tenném, szerintem az a leggerinctelenebb dolog a világon és ha egyszer boldog vagyok egy kapcsolatban, nem teszem tönkre! - mondta az elejét szinte kiabálva de a végét már nyugodtan és egyre közelebb került hozzám pedig olyan távol volt, és mégis mennyire megtudott nyugtatni a jelenléte..
- Szóval nem vagy boldog Eleanor-ral, értem én. - mondtam és azt hiszem eléggé feltudtam idegesíteni.
- Most rólad van szó, ezt később megbeszéljük!! Köze van ezeknek a sebeknek ahhoz, hogy nem hívtál minket? Esetleg Dylen-hez? - kérdezte Niall én pedig csöndben néztem a kék szemeit és végül egy aprót bólintottam.
- Tudtam.. Megölöm azt a kis genyót! - dühöngött Louis. Danielle teljesen lefagyott Liam-mel együtt, Gemma próbálta lenyugtatni Lou-t míg Niall gyengéden magához húzott.
- Sajnálom. - mondta a szöszi.
- Mit? - kérdeztem.
- Hogy nem vettem észre. - és eltört nála a mécses ahogy kimondta ezt a pár szót. Mikor nagy nehezen leszedték rólam újra leültem a helyemre.
- Igazából ezért is vagyok itt.. Tegnap majdnem újra megerőszakolt és megvert! Eddig bírtam, 2 évig tűrtem, hogy nem tehetek semmit és tudom, hogy már elindult utánam. Ez az első hely ahol keresni fog. - sírtam el magam újra, Liam megölelt és először éreztem, hogy újra ő az a fiú akit bátyámnak tisztelek. Pár perc múlva mindenki lenyugodott és Danielle guggolt elém.
- Annyira sajnálok mindent. - mondta és tényleg őszintének tűnt.
- Sajnálom, de én ezt soha nem fogom tudni megbocsájtani neked! -  mondtam a szemébe mire keserűséget láttam a szemében és most érezte igazán, hogy elveszítette a legjobb barátnőjét.
- Viszont, hogy ne találjon meg ez a görény ezért kibérelünk Anglia másik részén egy házat és oda kimész valamelyik fiúval majd mi is megyünk utánad. - mondta Liam. Én csak bólintottam és vártam, hogy ki lesz az a kedves emberke aki védelmezni fog.
- És mivel te fogsz dönteni megadjuk a módját! - mondta Niall és behúzott a konyhába, felírta az összes fiú nevét kis papírfecnikre és egy gyümölcsös tálban összerázta őket. Mintha nem is ő lett volna. Csukott szemmel válogattam a papírok közt és kihúztam végül egyet. Féltem, hogy talán Őt húzom, de szerencsére Zayn-t húztam ki és ez teljesen megnyugtatott.

~Eleanor Jane Calder~

Hülye én sem vagyok, azzal, hogy ez a kis csaj visszajött tönkreteszi a kapcsolatunkat Lou-val mivel tudom, hogy még szereti mindkettő egymást és ezért nagyon félek, bármennyire is próbálok bízni Louis-ban. Jay, az anyukája is eléggé, hogy mondjam, segít abban, hogy mellettem a fia boldog legyen. Egyszerűen félek. 
Nem tudom meddig fog tartani ez köztünk és nem tudom mit tegyek, hogy Lena végre ne kavarjon be. De nem véletlen könyörgött Lou, hogy visszavegyem őt, tehát irántam is érez valamit, csak ez a valami nem olyan erős mint a Lena-val való kapcsolata. Viszont meglepett, hogy Danielle és Perrie elkezdtek többet beszélgetni velem és azt mondják nagyon aranyos vagyok. Louis-nak igaza volt, meglágyultak, vagy csak Lena miatt "pártoltak" át hozzám? Miért kell ennyire bonyolultnak lennie ennek!!! Azt sem értem, hogy hirtelen miért kell ennyire védeni a csajt, és mitől?! Miért kell titkolóznia mindenkinek akik kint voltak a teraszon.. Persze majd elmondják, hogy miért teszik ezt. Felvettem a "leszarom" arcomat és vártam amíg megnyugszik mindenki. Felmentem Lou szobájába és elkezdtem nézegetni a képeket, valahogy még soha nem szúrta ki ezeket a szemem, de most a kíváncsiság nagy úr lett bennem, és félve bár, de ahhoz, hogy levegyem a képeket elég magabiztos voltam. A tesói voltak rajta és egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire szereti őket és az anyukáját is, mert róla is volt egy külön kép. A következő képtől szörnyen elszomorodtam, gombócot érezte a torkomban. Lena-val voltak rajta és meg kell valljam ez a legédesebb kép amit valaha is láttam egy szerelmes párról. Tisztán látszik rajta, hogy szeretik egymást és Louis-nak csak egy kifogás volt, hogy szakítsanak. Ekkor hirtelen berontottak az ajtón és hát a szoba tulajdonosa volt.
- Mit csinálsz? - kérdeztem. Láttam, hogy egy kicsit megijedt, tehát észre sem vett.
- Ma mész vissza a egyetemre ugye? - teljesen levegőben hagyta a kérdésemet. Eléggé felzaklathatta őt valami..
- Igen, azt mondtad kiviszel a vonatállomásig. - mondtam.
- Sajnálom, most nem tudok vezetni. - mondta és ledőlt az ágyra.  Se puszi, se pá? Mi van vele?? Nem mondtam semmit, csak szépen fogtam a cuccaimat és elindultam lefele. Dani-ék felajánlották, hogy elvisznek, de mondtam, hogy én már hívtam taxit. Viszont nem tudtam a szemem levenni Lena-ról, láttam rajta, hogy össze van zavarodva, viszont mégis részben boldog volt, vagy ez csak álca? Nem tudtam tovább gondolkodni mivel megérkezett a taxim. Felkaptam a cipőmet és a cuccaimat majd mentem is. Elég hosszúnak tűnt a 20 perces út és sajnos a gondolataim elkezdtek belülről emészteni. Nem tudom mi lesz az elkövetkezendő hetekben, de egy ideig nem fogok idejönni, inkább a szüleimhez megyek. Legalább ott nyugtom lesz, egy ideig amíg újra nem gondolok barátomra. Szörnyen nézett ki és láttam, hogy ha rákérdezek arra, hogy segíthetek e valamiben azt mondta volna, nem. Londoni éghajlat révén az ég szürke lett és az eső lassan elkezdett cseperegni majd egy perc múlva már szakadt. Meg sem lepődtem ezen, még furcsának is találtam a sok napsütést az elmúlt időben. Csak legyek már az egyetemen, a tanulás -remélhetőleg-, majd elvonja a figyelmemet erről az egész Lena-s ügyről.
A vasútállomáson érdekes meglepetés fogadott.. Az a fiú aki a békasegge alatt volt most halványan mosolyogva egy szál rózsában a kezében várt engem. Hogy sikerült ilyen hamar ideérnie?
- Sajnálom. - adott egy puszit az arcomra én pedig csak szorosan megöleltem. Azt hiszem az agyam átállt arra az érzésre, hogy amíg nem találkozunk, egy pillanat alatt elfogom veszíteni őt. - Mi a baj? - kérdezte.
- Mi történik most körülötted? Körülöttünk? - kérdeztem. Nem válaszolt csak megvakarta a fejét.
- Figyelj, időben mindent megtudsz, csak légy türelemmel és bízz bennem. - mondta. Pedig nem tudok most benne bízni..
- Lena..... érzel iránta még valamit? - kérdezte.
- El.. Csak kérlek értsd meg, hogy ő örökké az életem része marad, muszáj vagyok megvédeni őt mindentől, mert azt nem tudnám elviselni ha bántódása essen. Egyszerűen ő belevésődött az emlékeimbe, érzéseimbe és belém. Nem tudok mit tenni......