Season 2. Chapter 05. Kisses the queen

Íme az új rész. Kicsit rövidnek érzem, de próbáltam a két szemszöget felosztani és körülbelül ugyan akkorára írni. Remélem tetszik, és ha igen akkor jelezd nekem! Előre is köszönöm és jó olvasást! xx

Ui.: Jelenleg 16 337 oldalmegjelenítés volt már! Köszönöm! :* 

~Liam James Payne~

- Liam.. - hallottam a hangján, hogy fél, de határozott. - Tudod.. Én alig félek pár dologtól, viszont itt egy nagy dolog.. És tudván mennyire imádsz és én is téged, ezért lehetnél a mai nap hőse.. -Danielle-t nem mondanám annak a lánynak aki csak úgy felad dolgokat és megfutamodik tőlük, csomó félelmét is legyőzte már így mikor beléptem a fürdőbe- természetesen ő egy szál törülközőbe állt előttem, így nehéz volt koncentrálnom -, kíváncsian fürkésztem, hogy mi is lehet ami miatt megijedt. Igen, ez a legmegfelelőbb szó. Megijedt.

- Mi történt? - sóhajtottam miután végignéztem. Tökéletes lábai és keskeny válla csak úgy vonzotta a tekintetemet.

- Ott egy pók. - jelentette ki és átpattogott mögém legnagyobb bánatomra, mivel nem tudtam csodálni. Előhalásztam egy zsebkendőt, -mert azért én sem merném megfogni csak úgy- és levadásztam a mellesleg elég apró kis pókot, összenyomtam és kidobtam a kukába. - Szegény pókica. - a szája lefelé görbült ami miatt késztetést éreztem, hogy megforgassam a szemeimet.

- Ha én egyszer megérteném a nőket. - sóhajtottam fel és kimentem, hogy hagy fürödjön.

- Liam... - szólalt meg megint. Bedugtam a fejem egy kis résen mire csak egy puszit kaptam. - Köszönöm. - mosolygott, mint egy angyal, végül tényleg hagytam, hogy hagy tusoljon le.

Letrappoltam a lépcsőn, a nappaliba pedig Lou és Gemma beszélgettek.

- Liam, mondj egy random lány nevet! - adta ki az utasítást Lou.

- Ööö... - hirtelen fel se fogtam, hogy mi van, úgy támadtak le.

- Ne gondolkozz! Csak mondd!! - mondta Gemma izgatott fejjel.

- Danielle. - mosolyogtam.

- De édes. - nyújtotta meg az é betűt Gem és fülig ért a szája.

- Nyilván örülnél, mikor a gyerekem idősebb lesz és te csak annyit mondasz "Danielle, kérlek hoznál egy sört?" és erre mind a kettőtől kapsz egyet. - fejtette ki Lou és a végére csak leesett így jót nevettem.

- Már babanevekben gondolkoztok? - ültem le a két lány mellé, hisz ki tudja milyen társaság várna rám, ha tovább mennék.

- Annyi név tetszik, hogy muszáj elkezdeni. - mosolygott Lou és látszott rajta, hogy nagyon boldog.

- Tudod, ez olyan, mint egy lánynál ha elmegy valahova amit tervezgetett.. Egy héttel előtte el kell kezdeni kiválasztani, hogy mit vegyen fel. - vagy nekem nehéz a felfogásom, vagy Gem magyaráz idiótán.

- Már mindent értek. - hazudtam. - És merre találom az uradat Lou? Vagy a többi idiótát? - érdeklődtem honlétük felől.

- Elmondom, ha mondasz egy fiú nevet is. Csak ne játszd el azt, mint Harry, mert nem nevezem el rólad a gyerekemet, főleg ha lány lesz. - nevetett Lou és ez teljesen Harry-re vallt.

- Hát.. talán Erick? - inkább kérdeztem, mint kijelentettem.

- A konyhába és a kertben vannak szétszórtan. - válaszolta Gemma, Lou pedig felírta a nevet a kis lapjára. - De!! Danielle?

- Fürdik. Nemsokára jön. - úgy mondtam, hogy hátra se néztem.

Mivel az első próba megvolt és Lou ismerősei elvállalták, hogy lesznek a háttérzenekarunk így már csak a próbák maradtak hátra és remélem, hogy megnyerjük, mert igazán szükségünk van a pénzre, Louis miatt.

- Hé, Payne!! Beszéltél mostanában a húgoddal? - kérdezte Niall.

- Nem, most fogom hívni. Te Perrie.. Te miért nem babázol? - böktem a fejemmel a nappali felé.

- Nincs olyan idegállapotban, hogy ne bántana meg senkit. Főleg nem egy kismamát. - mondta Zayn én pedig vita szagot érzek. Nem értem mi ez a sok veszekedés mostanában kettőjük között. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam Lena-t aki pár csöngés után fel is vette.

- Szia Liam. - hallottam a hangján, hogy boldog és a háttérben Louis húgait, ahogyan sikítozzák a nevét.

- Mi a helyzet húgi? - kérdeztem.

- Most épp lefoglalom a lányokat amíg Jay főz és Louis-szal beszél, aztán kaja után elmegyünk egyet fagyizni. - mesélte.

- Jól kijöttök egymással? - érdeklődtem.

- Igen, Fizzy-vel is hamar megtaláltuk a közös hangot az ikreket meg imádom. - hallottam ahogy mosolyog.

- Az remek! Akkor vasárnap megyek érted, vagy értetek? - kérdeztem, hogy pontosítsak.

- Aha, az remek, de még mondd el egy párszor mert elfogom felejteni. - nevetett fel.

- Oké, igaz. Amúgy nem fáj most semmid? - aggódtam.

- Nem, minden oké. Lena! Gyere! Lemaradsz a legjobb részről! - hallottam ahogy az egyik iker hiányolja őt.

- Hé, Liam. Lena-val beszélsz? - jött be Lou és Gem mire csak bólintottam. - Hangosítsd ki kérlek. - mondta Lou én pedig eleget tettem a kérésének. - Szia Lena! A segítséged kéne. Mondj egy fiú és egy lány nevet!

- Sziasztok. Ne haragudj, de nem tudok. - hallottam, hogy semmi kedve nincs ehhez.

- Kérlek. - angyali hangon szólalt meg Gemma amin nagyot nevettem mert még a szempilláit is megrebegtette.

- Jessica és Nick. - biztos voltam benne, hogy random két nevet mondott.

- Köszi. - mosolygott Lou és kiment.

- Na, és Louis hogy van? - kérdeztem, mert ez mindenkit érdekelt nagyon így kihangosítva hagytam.

- Hát... - húzta az időt, valószínű arrébb ment. - Nehezen viseli, néha sírásban tör ki, de van amikor egyedül meg tud csinálni mindent. Aggódom érte Liam. Muszáj megszereznünk azt a pénzt! - elszántság lapult a hangjában.

- Oké, nyugi, meg lesz. - nem tudom mire fel voltam olyan magabiztos, mert ha a pénz meg is lesz még mindig ott van az az 50%.

- Liam, félek. Nem tudom mi ez, de ha ne adj isten nem sikerül a műtét, bűntudatom lenne és borzasztóan érezném magam.

- Oké, húgi figyelj rám. Élvezd ki a nyugalmat Doncaster-be és ezen ráérsz aggódni oké? És amúgy is, attól mert Louis most el van veszve, elég erős akarata van ahhoz, hogy a műtét során legyőzze ezt az egészet. Minden rendben lesz. - reméltem. Utáltam ilyenkor magam, hisz részben hazudtam neki, de mint bátya kötelességem megvédeni mindentől.

- Oké, de megyek mert a lányok hiányolnak. Puszilok mindenkit, szia. - és letette.

- Tudja, hogy ki volt hangosítva? - vonta fel a szemöldökét Harry én pedig arcon csaptam magam.

- Niall beszélhetnénk egy percre? - kérdeztem és kihívtam az udvarba, ahol Zayn éppen rágyújtott, de különösen nem zavart. Leültünk a hintába és próbáltam megfogalmazni azt a mondatot ami napok óta gyötör engem.

- Lena-ról van szó? - húzta fel a szemöldökét én pedig egy aprót bólintottam.

- Napok óta hallom a hangos kiáltását, hogy segítség kell neki, ha bár ebben az időszakban a legcsöndesebb én a bátyja vagyok és hallom! Érted? Szemem előtt látom ahogy összetör. Segíteni akarok neki, és tudja, hogy erre csak én jövök rá, viszont kell a segítséged. - néztem a szemébe.

- Én lennék az egyik legboldogabb ember, ha látnám, hogy újra jól van teljesen. De attól tartok ezen csak egyetlen egy ember tud segíteni és az itt jelenlévők közül egyik se. - ettől féltem.

- Louis? - kérdeztem, bár tudtam a választ.

- Figyelj, a műtét után bármi megtörténhet! lehet most össze van zavarodva a srác, de újra egymásra találnak. Akármennyire is fáj kimondanom, szeretik egymást csak ezt ők nem tudják bevallani.

- Ne magyarázz Niall! Tudom én is! De pont, hogy ő tette tönkre a húgomat! - egyre idegesebb lettem.

- És mit akarsz csinálni? - kérdezte.

- Vagy össze kell hoznunk azt a két idiótát, vagy hagyjuk, hogy Luke belejöjjön a képbe. Talán ő kimentheti. - vakartam meg a fejemet.

- Nem is tudom Liam.. Valószínűnek tartom, hogy Louis nem fogja csak úgy elengedni Eleanor-t. Akármennyire is megváltozott a lány, ő attól még szerette egy időbe és szép emlékeket okozott neki. És mint tudjuk Louis nem arról híres, hogy az emlékeket képes semmibe venni.. - teljesen igaza volt.

- Akkor Luke? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Luke. És mi. - mosolygott én pedig hálásan néztem rá.

- Liam! Mennyi az esélye, hogy Sophia hangját hallom a nappaliba? - kérdezte Zayn elnyomva a cigijét.

- Ugye, csak viccelsz? - dörzsöltem meg a szemeimet.

- Ha ez igaz, akkor hamar kéne bemenni, hogy Danielle ne essen neki. - mondta Niall én pedig már fel is pattantam. Igen csak remélem, hogy ez az egész hülyeség, de mikor megláttam a lányt a nappaliba fejben már megvertem magam hatszor.

- Liam. - pillantott fel rám és csak egy hangos sóhajtás hagyta el a számat. - Beszélhetnénk? - kérdezte én pedig körbe néztem a többieken.

- Attól függ miről? - kérdeztem, de előre féltem a választól és, hogy Dani ki fog törni.

- Hát.. rólunk.. - mondta halkan és az előbb említett személynek nem kellett több. Fogta magát és kivágtatott az udvarra, de még így is aranyosnak találtam mivel az én mackó nadrágomat viselte és kicsit lógott rajta Akaratlanul is utána néztem és már tudtam, hogy hogyan fogom kiengesztelni. Félreértés ne essék, nem vagyok egy perverz állat. Jelenleg.

- Srácok, szét oszolnátok? - néztem a többiekre és Harry-től egy fenyegető pillantást kaptam. Tudtam mire gondol úgy ahogy a többiek is mivel Perrie el is mutogatta, hogy mit csinál velem, ha hülyeséget művelek. Sophia Leült a kanapéra én pedig követtem, csak "kicsit" arrébb, tehát a kanapé másik felére, mivel nem Perrie által szeretnék meghalni.

- Hiányzol. - tudtam, hogy ezzel kezdi így sóhajtással a kezembe temettem az arcomat. - Csak hallgass meg oké? Utána elküldhetsz. - bólintással erősíttetem meg, hogy kezdje el. - Én szeretlek Liam és nagyon sajnálok mindent. Egyszerűen az érzés, hogy elveszíthetlek felülkerekedett bennem, nem akartam ekkora port kavarni a húgod közt és nem akartam megbántani senkit, csak biztosítani akartam magamnak azt az állapotot, hogy velem legyél. És sajnálom. - hajtotta le a fejét.

- Figyelj, Nem csak tőlem kell bocsánatot kérned és nem tudom, hogy a többiek mennyire vannak olyan állapotban mostanában, hogy ezt meg is tegyék, de azzal se lenne más a helyzeted. - ó, de hogy is nem tudtam, a többiek nem bocsájtottak volna meg neki. Hátra néztem, hátha látom valahol Dani-t, de reménytelen volt.

- Értem. - hajtotta le a fejét. Gyönyörű volt, de nagyon haragudtam rá és nem fogok hamar megbocsájtani és nem is úgy. - Danielle-el ti most..? - folyamatosan a kezét nézegette.

- Erre a választ még én sem tudom. - és most teljesen igazat mondtam.

- Elmész magadtól vagy a hajadnál fogva rángassalak ki? -  lépet be Dani a nappaliba és tovább is akart menni.

- Ne haragudj. - állt fel Sophia.

- Na ide figyelj. Szerintem lehettünk volna jóba, mert hova nekem még szenvedés Liam miatt, meglettem volna, de - emelte ki ezt a szót. - tönkretetted Lena-t a Harry-s dolog miatt akik mai napig csak eléggé csúnyán beszélnek egymással és annyira önző voltál, hogy mindenkitől elvetted Liam-et. Nem mondom azt, hogy én egy angyalka voltam a kapcsolatotok alatt, de nekem volt lelkiismeret furdalásom, te pedig érzelem nélkül tettél tönkre pár dolgot itt. - semmi érzelem nem volt Dani hangjába és akárhogy néztem, nem tudtam semmit kiolvasni az arcáról.

- Igazad van, most inkább megyek is. Ne haragudjatok. Sziasztok. - köszönt el és kiment magától. Egy nagy sóhaj kíséretében magamhoz húztam Danielle-t, aki tiszta ideg volt.

- Mit szólnál, ha megmasszíroználak? Vagy csak pihennénk? Mit szeretnél? - pusziltam meg az orrát.

- Addig mindegy amíg veled vagyok. - kicsit most már megnyugodott így nagy kő esett le a szívemről. - Büszke vagyok rád, hogy nem tépted meg. - nevettem fel mire ő is felnevetett.

- Nagy önuralom kellett hozzá, - mosolygott.

- Oké, Payne, remélem nem kell ma senkit megölnöm. - jött be Perrie.

- Nyugi, elment. - mondta Dani és eltávolodott tőlem.

- Mert valakinek nem kéne most már téged megölnie. - forgatta meg a szemeit Zayn és újabb vita állt készülőben úgy éreztem.

- Ó, már nem csak nem akarsz elvenni, hanem meg is akarsz ölni? Én lennék a legszerencsésebb, ha megszabadulhatnék tőled. - kiabálta Perrie. Ezek ketten tönkreteszik a kapcsolatukat és saját magukat mivel múltkor Zayn sírva jött be a szobámba, hogy mennyire durva dolgokat vágtak egymás fejéhez. Bár neki az jobban fájt amiket mondott a szőke lánynak

- Megakarsz szabadulni tőlem? Hát tessék! Nyitva van az ajtó, mehetsz Sophia után! - kiabálta Zayn is.

- Ó, értem. Nem kell kétszer mondanod! - Perrie magasba szökkenő szemöldökéről nem tudtam levenni a szeme. Hogyan tudja olyan magasra felhúzni?

- Gyerekek, ne csináljátok már... Fejezzétek be a vitázást, mert ez nagyon idegesítő. - mondta Gemma és lehuppant a kanapéra. Egyikük sem mondott semmit, Perrie felvágtatott az emeletre Zayn pedig megdörzsölte az arcát.

- Fejezzétek be, tényleg.. - néztem Zayn-re hátha hatással bírok rá.

- Én befejezném, de annyira felidegesít amiket mond. Szeretem, mivel a kezét is megkértem, de tényleg olyan most a kapcsolatunk, mint mielőtt össze se jöttünk. - sóhajtott és leült Gemma mellé. Pár perccel később Perrie lejött egy kisebb bőrönd kíséretében, ezek szerint ennyire elfajultak  a dolgok. - Te komolyan el akarsz menni? - egyre idegesebb és ez nem vezet jóhoz.

- Nem hagysz más választást! Szerintem pár napig külön kéne lennünk egymástól. - úgy tűnik Perrie lehiggadt és próbálta a számukra a legmegfelelőbb döntést meghozni. De nem ez volt az a döntés.

Perrie levette az ujjáról a gyűrűt és Zayn kezébe belerakta.

- Ezt nem mondhatod komolyan... - döbbent le Niall aki kivételesen most lerakta a kaját, de egyből visszavette, gondolom így fokozta a hangulatát.

- Ha visszajövök és minden oké lesz, akkor mindennél jobban szeretnék a feleséged lenni, de ha nem akkor azt még hanyagolnunk kéne. - zárta össze Zayn kezét akinél elszakadt a cérna és kifolyt az első könnycseppje.  - Kérlek ne sírj már! Visszajövök mindenképpen te idióta!!! Szeretlek! - neki is bekönnyezett a szeme így igyekezett minél előbb eltűnni innen.

- Ne menj el. - forgatta a kezében a gyűrűt cimborám ami mindenkit meglepett.

- Ezt most a kapcsolatunkért teszem!! És ne legyél gyerek! - ezek voltak Perrie utolsó szavai a héten. Kisétált az ajtón ami Zayn barátunk összetörését jelentette, pedig tudta, hogy vissza fog jönni és ezt mindenki tudta.

- Már tudom mit érzett Louis mikor Lena kilépett ugyan azon az ajtón. - törölte le a könnyeit, de azok újra szabad utat kaptak.

- Haver, te is hallottad. Visszajön és lehet sokkal erősebb lesz a kapcsolatotok! - veregette meg a vállát Harry. De ha Pezz nem jön vissza, akkor eléggé nagy botrány lesz itt, Zayn pedig össze fog törni.

~McKenzie Elena Payne~

- Liam-mel beszéltél? - kérdezte Lotts mikor beértem.

- Aha. - mosolyogtam.

- Minden rendben otthon?  - érdeklődött.

- Ez érdekel vagy, hogy minden rendben van-e Niall-el? - húztam gúnyos mosolyra a számat.

- Ez csúnya volt Payne! - nevetett fel a szőkeség.

- Én látom amit látok kedves Lottie. - ültem le mellé és elkezdtem a hajával játszani.

- És mit látsz amit én nem? - nem volt semmi vicc a hangjában.

- Hogy odáig vagytok egymásért. - jelentettem ki nemes egyszerűséggel.

- Én nem is vagyok odáig érte. - forgatta meg a szemeit.

- Aha.. Én sem vagyok oda Louis-ért. - amint kimondtam megbántam. Befejeztem Lottie hajának a piszkálását.

- Tudtam!!!! - pattant fel Lotts és odasétált a húgaihoz. - De nyugi, a lehető legjobb kezekben vagy. - kacsintott és felvisított és ezt követte a többi lány is, levették a lapot. Erősen fejbe csaptam magam, hogy ezt kimondtam.

- Mi a baj lányok? - jött be Jay és nem tűnt meglepettnek.

- Anya, ne rontsd el és küld ki Louis-t.. - mondta Daisy.

- Vagy... - nyújtotta meg az a betűt Fizz. - Képzeld.. Lena odáig van Louis-ért.  - még egyszer arcon csaptam magam, de fejben már bokszzsákként kezeltem a saját fejemet. Jay elmosolyodott, de mint a vadalma és bement, majd Louis jött ki az ajtón én pedig hevesen kezdtem el mutogatni a lányoknak, hogy ne merjék elmondani! De úgy látszik a jelentéseket még gyakorolni kell.

- Kedves bátyus. - sétált hozzá Lottie és leültette a kanapéra.

- Mit akarsz? - kérdezte Louis mosolyogva.

- És, ha fagyizás után elmennénk még a játszótérre? - néztem az ikrekre, hátha tudok rájuk hatni.

- Lena, ez nem volt jó húzás. Még gyakorold. - ölelt meg Phoebe és leült a bátyja ölébe.

- Mondd, mit gondolsz Lena-ról? - kezdte ela  faggatást Fizz.

- Hát, ő nagyon gyönyörű és a személyisége varázslatos, nem hiába szerettétek meg olyan hamar. - mosolygott Louis én pedig elpirultam.

- És, ha azt mondanám, hogy Lena azt mondta, idézem "Odáig vagyok érte"? - kérdezte Lottie.

- Ne ferdítsd az igazságot!! - nyújtottam ki rá a nyelvemet. Louis felnevetett és nem tudtam mire gondolhat most.

- De erre céloztál. És olyan hirtelen nyögted ki, nem hiszem, hogy ne ez lenne az igazság. - kacsintott rám. Egy sóhajtással adtam fel ezt az egészet, úgyis ők nyernek. Öt, egy ellen elég igazságtalan állás.

- Ezt mondta? - kérdezte Louis és egy nagyon édes mosolyt eresztett majd a kezével megcsapkodta maga mellett a kanapét, miszerint üljek le mellé én pedig eleget tettem a kérésének. Amint elfoglaltam a  helyemet magához húzott és egy puszit nyomott a homlokomra. - Én is odáig vagyok érte. - suttogta csak nekem, és sikerült megint összezavarnia. Ugyanúgy a mellkasán maradtam és hallgattam a szíve dobogását, miközben a négy lány összepacsizott.

- Annyira édesek vagytok. - mondta ilyen nyávogós hangon Fizz. Úgy sincs esélyem ellenük, így feladtam, hogy megpróbáljam megmagyarázni ezt az egészet.

Perceken belül kész volt az ebéd és meg volt terítve, úgyhogy csak Dan-re vártunk aki bármelyik pillanatban beléphetett az ajtón. Nagyon megkedveltem őt, annyi idióta poénja volt, hogy már fájt a röhögés. Már az asztalnál ültünk mikor besietett és nevetve elnézést kért, majd el is kezdhettük az isteni ebédet. Gyümölcsleves volt utána pedig az ikrek kérésére sült csirkecomb krumplipürével a desszert pedig a fagyi lesz. Igazán otthon éreztem magam és rettentően örülök neki, hogy Louis családja megkedvelt, bár jelentősége nem lesz a jövőbe, legalábbis amíg Eleanor zavarja a levegőnket.

- Ez isteni volt drágám. - fogta a hasát Dan és megsimogatta Jay hátát. Nagyon édesek együtt így már alig várom az esküvőjüket.

- Igen, ez valami fantasztikus! Ügyes vagy anyu! - mondta Fizzy és elkezdte összepakolni a tányérokat ezzel is segítve Jay-nek, meg csak így megyünk fagyizni, ha a lányok egy kicsit segítenek.

Persze annyira pörögtek, hogy el is tudtunk hamar indulni. 

- Oké, mindenki megvan? - kérdeztem a lányoktól majd elköszöntünk Jay-től és Dan-től és indulhattunk is. Az ikrek előttem szaladgáltak, Fizzy Louis-szal jött hátul, én pedig Lotts-szal középen. 

- Ha visszamegyünk London-ba akkor minden olyan lesz, mint volt? - kérdezte én pedig rögtön rávágtam, hogy nem értem. - Hát, te és a bátyám.. lehet, hogy itt minden oké, de ezt hozzátok magatokkal holnap? 

- Nyilvánvalóan nem. - vallottam be az igazat, és tényleg lehetőségünk se lenne erre és én tényleg belefáradtam már ebbe az egészbe. - De ezek szerint ez így van rendjén. - fejeztem be.

- Lena, kérlek. Kit hülyítesz? - húzta fel a szemöldökét. 

- Nem értem hova akarsz kilyukadni, de örülnék, ha nem ütnéd bele az orrodat az én dolgaimba. Egyedül is élek még, tudván mik történtek eddig. - mutogattam magamra és mintha végszó lett volna jött egy üzenetem. Reméltem, hogy valaki Londonból, de sejtettem, hogy nem. Újra Dylan írt.

"Ha azt hitted, hogy csak megfélemlítelek nagyot tévedsz. Készülj fel életed legrosszabb évére! Kezdődhet a játék Hercegnő?"

A hideg is kirázott, talán még levegőt is elfelejtettem venni.

- Ki az? - kérdezte Lottie és úgy éreztem jelenleg nem kéne tudnia róla.

- Csak Danielle írt, hogy minden oké e. - mosolyogtam rá és előreszaladtam az ikrekhez.

- Lena, igaz, hogy Louis visszanyeri a látását? - kérdezte Phoebe várva a válaszomra mivel teljesen lefagytam a kérdés miatt.

- Ez nem biztos lányok. - fogtam meg a kezeiket. - De reméljük. - mosolyogtam rájuk biztatóan, oké talán ez nem az erősségem. Szerencsémre odaértünk a fagyizóhoz, így nem kaptam több kínos kérdést.

- Sziasztok! - köszönt az eladó lány. - Nahát Louis! Téged is látni errefelé? - mosolygott a csaj. Ezek direkt csinálják??

- Szia Tiff. Igen, hazajöttem egy kicsit, mert Doncaster nyugisabb, mint London. - mosolygott Louis.

- Remek! Hallottam a hírt és remélem minden rendbe jön. - oké, Tiffany csak barát, ez megnyugtató. - És mit adhatok? - kérdezte és a kezébe vett egy tölcsért. Mindenki elmondta a sajátját, és nagy nehezen én is. Kifizettem a finomságokat, eléggé ügyetlenül.

- Ne haragudj, nem tudom mi van velem. - nevettem kínosan.

- Semmi baj, biztosan nehéz lehet neked is, mint Louis barátnője. - erre a szóra nem csak én figyeltem fel.

- De mi segítünk nekik, azért vagyunk testvérek. - jött mellém Fizzy és segített a visszajárókkal. Nem tudom mi lett volna velem, ha nem jön oda. Kimentünk leülni egy asztalhoz, hogy kényelmes legyen mindenkinek, és mikor láttam egy sötét kék autót, benne azzal a sráccal akitől rettegek a szívem is kihagyott pár ütemet. Szerencsére észrevétlenül tudtam elfordulni a másik irányba, hogy még véletlen se rontsam el ezt a kis kiruccanást.

Egészen sokáig elvoltunk, mert még a játszótérre és a zenélő kúthoz is elmentünk, de ott már mindenki feladta a szolgálatot, főleg az ikrek így felvettem Daisy-t míg Fizzy a másik kishúgát és most a szőke lány ment a bátyával.

- Oké, ahhoz képest könnyűek vagytok 10 évesen. - nevettem fel, mert a két lány tényleg eléggé vékony volt.

- Ja, aztán pár év múlva, ha ugyanennyit esznek, már hízni is fognak. - mondta Fizzy és közben snapchatezett.

- Nem is igaz, ilyen nem lesz. - mondta Phoebe én meg nevettem rajtuk egyet.

- De lányok, lesz. - mondtam mosolyogva mire mindkét lány arcára ráült a döbbenet.

Reméltem, hogy Dylan nem követett hazáig, mikor beértünk egyből inkább kinéztem az ablakon és mikor senkit nem láttam egy kisebb kő esett le a szívemről. Mire beértem a nappaliba mindenki a kanapén döglődött. - Azt hiszem én nem férek ide, felmegyek. - vakartam meg a homlokomat és nevetve elindultam. Sokan vannak és még csak helyet sem hagynak, oké nincs összefüggés. Még hallottam fél füllel ahogy Fizzy biztatja a bátyját, idézem "Gyerünk, csókold meg a királynőt". Kicsit zavarba ejtő volt ez a kijelentés, de tudtam, hogy Louis nem fogja megtenni. A szobájába érve elkezdtem pakolni, hogy holnap ne kelljen ezzel foglalkozni.

- Biztos nem maradsz egész héten? - kérdezte Louis az ajtóban állva. Mit meg nem adnék azért, ha most látna, de legalább addig eltudom intézni Dylan-t és egy szempárral kevesebbre kell ügyelnem.

- Biztos. - mosolyogtam.

- Akkor megyek én is. - jött közelebb.

- Maradj csak itt. - mondtam és legyintettem is, nem tudom, hogy miért.

- Eleanor vár otthon. - mondta és egyre közelebb került.

- Akkor miért közeledsz, ha neked fontos Eleanor? - kérdeztem, de nem tudtam eltolni magamtól.

- Nem mondtam azt, hogy fontos, csak vár otthon.

- Szereted? - kérdeztem.

- Igen. - mondta és megszüntette az ajkaink között azt a bizonyos távolságot. Már olyan régen vártam erre a pillanatra, de mégsem voltam boldog. Miért nem voltam boldog?