Season 2. Chapter 3. Once in a lifetime you were mine

Na hát itt az új rész, kicsit rövidebb, mint az eddigi, de remélem, hogy tetszik és ha igen akkor ezt jelezd kérlek!! :) Jó olvasást! xx

Ui.: Új blogot indítottunk egy olvasómmal aki közben barátnőm lett, nézzetek be ide is: Így Találkoztunk.

Ui2.: Kérlek szavazzatok Rám a "Legegyedibb történet" kategóriában! Előre is köszönöm, ha megteszitek! :))

~McKenzie Elena Payne~

- Mit rendeltél Niall? - kérdeztem tőle, mert a szemem kopogott már az éhségtől.

- Természetesen pizzát. - jelentette ki büszkén.

- És mikor jön már? - kínlódott Perrie a kanapén, de csak meg kellett szólalnia, ugyanis csöngettek. Niall megfogta pénztárcáját és ajtót nyitott, kifizette a pizzatornyot és nagy nehezen behozta. Megláttam a sonkás-kukoricás-sajtosat és egyből el is vettem a dobozt. A konyhapulton felvágtam, elővettem a ketchupöt majd telenyomtam a szeleteket vele. Mindenki leült az asztalhoz és elfogyasztottuk az uzsonnánkat.

- Beszéltem Louis orvosával és azt mondta, hogy holnap vigyük be vizsgálatra és ha tényleg úgy gondoljuk, hogy meg lesz a pénz akkor hetente be kell mennie. - mesélte Liam.

- Én is mondtam anyának ezt a helyzetet és mondta, hogy bármi amibe tud segíteni abba segít és a műtét árának a felét már összeszedte. - mondta Lottie.

- Nekem van egy ismerősöm és van két haverja akik szoktak zenélni, de csak maguknak és szerintem belemennének, hogy egy verseny erejéig a háttérzenét csinálják nektek. - mosolygott Lou. Nagyon aranyos lány és kedves, hogy segíteni akar nekünk.

- Az remek lenne kicsim. Viszont neked kettő helyett kell enned!! - tolta barátnője elé az ő részét Harry.

- Az hülyeség!! Abból annyi sülne ki, hogy miután megszülöm a gyereket, akkor nagyon elhízok.. - makacskodott Lou.

Miután mindannyian elfogyasztottuk a részünket egy nagyon régi múltat hozott fel Louis.

- Te, Nialler.. Volt egy csaj akivel nagyon aranyosak voltatok, tudod Lexi (aki nem emlékezne: 7. rész).. Vele mi van? - kérdezte.

- Ja, hát lekoptatott egy másik srác miatt. - vakarta meg kínosan a tarkóját Niall.

- Állj! Én erről miért nem tudok, hogy volt egy Lexi?? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Mert ez akkor volt mikor te Wolverhamptonba voltál... - sóhajtott Niall.

- És?? Attól még elmondhattad volna.. - duzzogtam.

- Te is elmondhattad volna, hogy veled mi történt.. - mondta Liam érzelemmentesen.

- Nem hiszem el, hogy még mindig itt tartunk.. Gyerekes vagy! Még mindig. - mondtam bátyámnak.

- Elnézést őfelsége.. - mondta Liam flegmán. Egyre jobban idegesít és nem értem, hogy miért ő van felháborodva.

- Be is fejezhetnétek... - lett Danielle is ideges.

- A helyedben meg sem szólalnék.. Annyiszor szúrtál hátba és én mindig megbocsájtottam neked és erre megint.. És még azt is elnéztem, hogy lefeküdtél Louis-val, mindent elnéztem neked és ennyit kapok vissza, hogy menjek pszichológushoz. Hát köszönöm mindenkinek, hogy ennyire megértőek vagytok. - mosolyogtam nekik és bevonultam a konyhába, egyből anyát hívtam.

- Szia kicsim. Mi a helyzet? - hallottam a hangján, hogy boldog.

- Szia anya. Hiányoztok... Nem lehetne, hogy..

- Nem jöhetsz vissza kincsem.. Majd elmegyünk mi hozzátok mit szólsz? - kérdezte.

- Oké, csak siessetek. - sóhajtottam.

- Mi történt? - tette fel a kérdést.

- Összevesztem mindenkivel.. de leginkább Liam-mel...- meséltem.

- Megint milyen kis hülyeségen? Kicsim tudod, hogy ő jót akar neked. - védte egyből fiát.

- Azt akarja, hogy elmenjek egy pszichológushoz mert még nem dolgoztam fel Dylen-t... - meséltem.

- Mi? Ezt mondta a bátyád? - nem hitt a fülének.

- Igen.. És azóta bunkózik velem és még csak bocsánatot sem képes kérni.. - ültem fel a pultra és bejött Louis is.

- Figyelj kicsim.. Hétvégén elmegyünk apáddal Londonba, mert úgy látom nem bírtok egymással. Majd mi rendet rakunk köztetek. - hallottam anya biztató hangját és elképzeltem, mint a főnök itt rendet rak.

- Rendben. Most leteszem oké? Szeretlek, puszilom apát is. - mondtam mosolyogva és már le is tettem. - Louis, hagy segítsek. - pattantam le a pultról.

- Én csak.... inni szeretnék.. - mondta és elkezdett sírni.

- Louis.. Nyugodj meg.. Összeszedjük azt a pénzt és rendben leszel!!! - öleltem meg, ő pedig erősen kapaszkodott belém és sírt. - Holnap elkísérlek én az orvoshoz, oké? - kérdeztem tőle.

- Csak veled mennék el. - mondta szaggatottan. - Nem tudom mi lenne velem nélküled.. - sóhajtotta.

- Minden rendben lesz, ígérem.. - mondtam és miután elengedett az ölelésből nagy nehezen levettem egy poharat és töltöttem bele vizet, odaadtam Louis-nak aki hamar megitta. - Kérsz még? - kérdeztem.

- Nem, köszönöm. Figyelj.. Nem haragudhatsz örökké a többiekre. - simogatta meg a hátamat Louis.

- Tudom, de szar érzés volt mikor Liam az arcomba köpte. Mintha beteg lennék.. - meséltem neki. Louis elém állt és nagyon közel volt hozzám amitől a szívem egyre gyorsabban dobogott.

- Pontosan tudom, hogy mekkora vagy hozzám képest, tudom, hogy hozzám képest hol van az ajkad, s csak egy mozdulatom lenne, hogy megtudjalak csókolni.. - suttogta.

- Megcsalnád Eleanor-t? - kérdeztem alig hallhatóan, örültem, hogy ennyit ki tudtam nyögni.

- Nem az a fajta vagyok. De ha azzal visszakapnálak téged akkor a világ legtökéletesebb lányát is megcsalnám miattad.. - vészesen közel került hozzám és levegőt alig kaptam.

- És.... - nem tudtam kipréselni magamból egy szót sem ez után. Nagyon összezavar engem. - Nem azért segítek neked, hogy újra együtt legyünk, hanem mert segíteni akarok. - mondtam össze-vissza. Erre a mondatomra eltávolodott tőlem és nagy nehezen kiment a konyhából. Jött egy sms-em rejtett számról, megnyitottam de már előre féltem, hogy mi lehet benne és, hogy ki küldte, bár volt sejtésem.

"Hiányoztam cica? Remek alkalom az újrakezdéshez, nem? xx"

Amint megkaptam az üzenetet a szívem még gyorsabban kezdett dobogni, de a félelemtől és jelenleg mozogni se tudtam és már a konyhapult előtt ültem a földön és csak magam elé meredtem. Úgy érzem, hogy elfogunk távolodni egymástól megint. Perrie jött be a konyhába Lottie és Danielle pedig a nyomában.

- Minden rendben Lena? - kérdezte Perrie felhúzott szemöldökkel.

- Visszatért! Megint meg fog ütni, bántani fog én nem akarom... - nagyon gyorsan mondtam ezeket és éreztem, hogy alig kapok levegőt.

- Miről beszélsz? - guggolt le mellém Danielle és megfogta a csuklómat.

- Dylen.. Itt van valahol.. - kezdtem kétségbe esni, Lottie behívta Liam-et, de vele együtt jöttek a többiek is.

- Mi történt? - kérdezte bátyám.

- Kaptam egy üzenetet, nem adja fel, el fog vinni és kezdődik elölről. - folyt le az első könnycsepp az arcomon. Liam kivette a kezemből a telefonomat és megnézte az üzeneteimet.

- Lena.. Itt nincs semmi fenyegető.. Biztosan csak beképzelted, gyere. - segíteni akart felállni, de én kikaptam a kezem az övéből.

- Mi az, hogy nincs ott? Én láttam! Nem képzelődök!! - akadtam ki és én is megnéztem a telefonomat.

- De ha itt is lenne, nem hagynánk, hogy bántson Lena.. - mondta Niall és aprót mosolygott rám. Kicsit megnyugtattak, de attól még félek. Nem ez az első üzenete... Zayn segített felállni és beraktuk a Lopott időt és azt néztük, imádom a filmet, a világon a legjobb!

Egyből lenyugodtam mire a film végére értünk és nagyon jót tett a lelki világomnak! Lementünk és még ismerkedtünk Lou-val, de ők is elszaladtak a lány cuccainak fontosabb részeiért hozzá, így ennyien maradtunk itthon.

****

Kora reggel van, mármint számomra. Az óra kereken nyolcat ütött és én már kész vagyok az indulásra a kórházba, de mivel nem tudok vezetni ezért be kell fűznöm valakit, hogy elvigyen minket. Első kiszemeltem természetesen Zayn volt. Bekopogtam hozzá és reméltem, hogy nem zavarok meg semmit. Benyitottam és Perrie-vel édesen kártyáztak. Na jó, kártyáznak?? Reggel 8-kor?? Mindegy is.

- Szia Lena. - köszöntek egyszerre.

- Jó reggelt. Figyelj Zayn... - néztem rá kölyök kutya szemekkel. - Eltudnál vinni minket a kórházba??

- Hercegnő, sajnálom, de nem tudlak. Perrie-vel Bradfordba megyünk. - mondta és én szomorú lettem.

- De, most? És itt hagysz egyedül? - kérdeztem tőle és a padlót néztem.

- Egy fél óra múlva. Nem vagy egyedül. - mosolygott rám.

- Mindegy. Sziasztok. - köszöntem el és kimentem. Persze, ha fél óra múlva indulnának nem az ágyon kártyáznának pizsamában.. Hihetetlen... Lementem a lépcsőn, be a konyhába ahol Liam volt. Ha tényleg szeret, akkor elvisz.

- Héééé Liam. - támaszkodtam meg a hűtőnek.

- Mondd húgi.. - rám sem nézett. Hát ez biztos nem fog elvinni.

- Elvinnél minket a kórházba? - kérdeztem meg egyből.

- Lena.. Nem lehetsz ilyen vak. A nappaliban ott ül Louis anyukája és ő fog elvinni titeket. Egyébként elvittelek volna. - mosolygott rám és a kész szörpöket megfogta egy tálcán. - Gyere, neked is töltöttem. - mosolygott és elindult. Hát okééééééé. Kimentem és észrevettem Jay-t, Louis-t és Lottie-t egymás mellett ülve.

- Jó reggelt. - köszöntem nekik és adtam két puszit Jay-nek, egyet pedig Louis-nak. Lottie-ra is haragudtam így nem adtam semmit neki csak leültem.

- Hogy vagy Lena? - mosolygott rám kedvesen Jay.

- Köszönöm jól. És ti? - mosolyogtam eléggé kamu mosollyal.

- Mi is, bár az ikrek nagyon aggódnak Louis miatt így épp azt beszéltük, hogy elmennénk Doncaster-be arra az 1 hétig amíg megint nem kell menni a kórházba. - mesélte Jay.

- Oh.. értem. - hajtottam le a fejem és szomorú lettem, mert gondolom Eleanor is megy én pedig itt maradok azokkal akik hátba szúrtak és nem értenek meg.

- De azt is felvetettük, hogy te is gyere. - mosolygott Lottie én pedig kérdőn pásztáztam a szemem a jelenlévőkön.

- Liam mondta, hogy kéne egy kis kikapcsolódás neked, meg a lányok és Dan is kíváncsi rád. - mosolygott Jay.

- És Louis is ragaszkodik hozzá. - nevetett Lottie mire Louis rászólt és ettől még boldogabb lettem. Ránéztem Liam-re aki bólintott egyet mosolyogva, én meg örültem, hogy a bátyám is már jobb útra tért velem szemben.

- Köszönöm a meghívást. Viszont a szüleim a hétvégén jönnének Londonba.. - kezdtem el babrálni a kezemet, újabban szokásommá vált, ha nem akartam, hogy lássák az arcomat. jelenleg Liam elől dugtam el a buksimat.

- Akkor szólunk nekik, hogy máskor jöjjenek. Majd elintézem. - mondta Liam és ivott a szörpjéből, mint egy 5 éves kisfiú.

- Ugye jössz Lena? - nézett rám Lottie aranyosan és már nem tudtam rá haragudni, sem a többiekre. Ránéztem Louis-ra és belegondoltam, hogy az elmúlt napokban én voltam vele a legtöbbet és mindig hozzám jött ha kellett neki valami, félek, hogy Doncasterbe nem merne szólni a családjának, de kötve hiszem eközben, hiszen a családja!

- Hát.. ha akkor tényleg nem gond. - pirultam el.

- Dehogy gond!! Örülök neki, hogy így döntöttél . -mosolygott rám Jay.

- Viszont indulnotok kéne. - mondta Liam miközben az órájára nézett.

- Igaz. - sóhajtottam és segítettem Louis-nak felállni, ő belém karolt és felöltöztünk. Jay odaadta a kocsikulcsot, hogy addig üljünk be amíg ők öltöznek. Hamar túljutottunk Louis-szal az öltözésen így lassan kiértünk az autóhoz is, nagy nehezen kinyitottam és beültem hátulra vele.

- Nagyon örülök neki, hogy jössz Doncasterbe. - mosolygott rám mint a vadalma.

- Én is. - mosolyogtam.

- Legalább lesz okom arra, hogy veled aludjak. - nevetett fel és én is aprót nevettem. Már alig várom, hogy végre vele aludjak.. Ekkor beszállt az autóba Jay és Lottie is nevetgélve.

- Min kell nevetni? - kérdeztem mosolyogva.

- A bátyádon. - nyögte ki nagy nehezen Lotts.

- Mit csinált? - kezdte érdekelni a dolog Louis-t is.

- Csak átesett a kanapén. - legyintett nevetve Jay, de valahogy én már nem tudtam ezen. Jay nagyon jól vezet, igaz kicsit őrülten, de csak mert késésben voltunk. 

Odaérve a kórházból, kisegítettem Louis-t és már be is mentünk és az utat is tudtuk, legalábbis én biztosan. A doki már várt minket és Jay kiadta utasításnak, hogy mi üljünk le Lotts-al amíg ő beszél a dokival és bemegy Louis-val. Természetesen mind a hárman tiltakoztunk az ötlet ellen, de Jay hajthatatlan volt így kettesben maradtunk a folyosón a szőke lánnyal. Nagyon sokáig csak csendben ültünk egymás mellett, de én közben a telefonomon játszottam a szókeresővel.

- Lena.. - szólalt meg Lottie.

- Hm? - hümmögtem, de nem néztem rá.

- Én nagyon sajnálom.. - nézett rám édes szemekkel amiknek nem tudtam ellenállni.

- Én már régen nem haragszom.. Csak a bátyámra. - mondtam halkan és megöleltem Lottie-t.

- Figyelj... Össze fogtok jönni Louis-val? - kérdezte Lottie ezer wattos mosollyal.

- Nem tudom Lotts... Ott van neki Eleanor, meg fogalmam sincs. - nevettem kínomban.

- Remélem, azért még is összejöttök. - mosolygott rám.

- Olyan reménytelennek látom. - néztem másik irányba.

- Az isten szerelmére Lena! Egymásnak vagytok teremtve!! - fakadt ki a szőkeség.

- És? Amint lehetőségem van elmegyek Londonból.. - sóhajtottam.

- Ezt te sem gondolod komolyan. - nevetett fel.

- Igazatok volt,.. Nem tudom magam túltenni a múlton és ha itt maradok akkor nem is fog menni.. - egyre jobban csak a földet néztem, mikor Lottie szólásra nyitotta a száját jött egy üzenetem. Féltem megnyitni, féltem, hogy Dylen lesz az, de összeszedve minden bátorságomat megnyitottam és megnyugodtam, hogy csak Luke az.

"Valamikor összefuthatnánk. Hiányzik a mosolyod. xx L"

A szívem nagyot dobbant és elmosolyodtam, elég feltűnően.

- Ki volt az? - kíváncsiskodott Lottie.

- Luke. -mondtam halkan. Lotts csak felvett egy ilyen "Most komolyan?" féle fejet és csak nézett.

- Te tényleg akarsz valamit attól a sráctól? És Louis-szal mi lesz? - kérdezte miközben a kezével kapálózott.

- Talán... Lottie, Louis-szal soha többet nem leszünk együtt. Fogadd el. - az utolsó mondatot nagyon halkan mondtam, mert igazából még én sem fogtam fel.

- Szeretitek egymást, csak ti túl vakok vagytok ehhez!! - egyre idegesebb lett barátnőm.

- Minden szavával meg tettével újra és újra összetöri a szívemet. Te nem tudod, hogy ma majdnem megcsókolt és elmondta, hogy értem képest mindent megtenni, de mégsem tesz semmit!! Ezek mind üres szavak újból és nem tudnám elviselni még egyszer azt a fájdalmat tőle, mint azon a nyáron. Már lezártam magamban. - tértem a kis monológom végére.

- Akkor ne sírj.. - sóhajtott Lotts én pedig gyorsan letöröltem a könnyeimet és visszaírtam Luke-nak, hogy még fogalmam sincs mikor és hol, de majd megírom neki. Vagy 10 percig ültünk egymás mellett csöndben, mikor sóhajtottam egyet és meghoztam azt a döntést ami talán befolyásolhatja az életemet.

- Nem megyek veletek.. - mondtam ki és a szívem meghasadt, de ebből elég lesz most már! 

- Miért? - kérdezte Louis.

- Ne haragudj, de nem mehetek veletek. Nekem jobb itt. Le kell rendeznem a bátyámat is, meg minden.

- De én nélküled nem akarok menni. - ült le mellénk Louis.

- Neked is az a legjobb ha elmész. Legalább anyukád is nyugodtabb lesz. - simogattam meg a karját.

- De Lena.. Kérlek.. Akkor ne maradjunk egy hetet.. csak a hétvégét! Kérlek. - fogta meg a kezemet. Ó kit akarok hülyíteni?

- Én csak a hétvégéig maradok, de te tovább. - kötöttem ki.

- Csak gyere el.. - puszilt bele a hajamba. Ránéztem Lottie-ra akin győzedelmes mosoly virított. Kijött Jay és már mehettünk is. A folyosón út közben Louis bele botlott egy lányba aki szintén vak volt és szerencsénkre Jay benthagyta a dokinál a fontosabb papírokat így a kis gerle pár már összemelegedve tudtak beszélgetni. Szem forgatva ültem le az egyik székre és Lotts arcán már nem volt ott az a mosoly. Csak rá néztem Louis-ra aki olyan édesen mosolygott arra a lányra és rosszul lettem. Az "érted bárkit megcsalnék" duma is eddig tartott és egyre jobban fájt őket így látni.

- Lottie ide jönnél? - kérdezte kedvesen Louis és a lány már ment is. Persze, hogy Lottie, mert én már nem vagyok jó. Hallottam, hogy Louis megkérte a húgát, hogy írja fel ennek a lánynak a telefonszámát valahova, hogy feltudja majd hívni és ekkor elegem lett. Kifolyt az első könnycseppem, de mérgesen töröltem le azt és elindultam az autó felé, de csak az automatáig jutottam mivel megkordult a gyomrom. Kerítettem a zsebemből aprót, mert erre a helyzetekre mindig rakok el, és vettem egy sonkás-baconös szendvicset amit itt a várónál el is fogyasztottam. Nem szándékoztam vissza menni, de hamar jött a Tomlinson família fele.

- Jó hír. - jött mellém Lotts, de tudtam, hogy nem lesz az. Kérdőn néztem felé. - Ma csak este fele megyünk haza, mivel Louis-nak randija van. - mondta ki amit nem akartam és szerencsére ezt Jay meg Louis nem hallotta.

- Hát ennyi volt... - mosolyogtam csalódottan.

****

Meg se várva téptem fel a bejárati ajtót, és nem érdekelt, hogy haragszok Liam-re, de most csak az ő ölelésére vágytam. Tehát, mint egy rakéta úgy futottam bátyám karjaiba már majdnem sírva.

- Lena.. Minden rendben?? - kérdezte Liam én pedig megráztam a fejemet.

- Menjünk oda ahol nincsenek. - suttogtam, de ő így is megértette így felmentünk a szobámba.

- Mi történt? - törölte le a könnyeimet.

- Annyira akartam bizonygatni Lottie-nak és magamnak, hogy vége van Louis-szal és én el is hittem, de mikor eszembe jutott amikor ma a konyhába azt mondta, hogy bármit feladna értem és bárkit megcsalna ha visszakapna engem és majdnem megcsókolt, akkor megszakadt a szívem és ma a kórházba összeütközött egy szintén vak lánnyal és ma randiznak és ennyi volt Liam. - dőltem hátra az ágyra és csak a plafont néztem. - Mindennek vége. Végig kell néznem, hogy egy másik lányt választ helyettem. Megint. - töröltem le a könnyeimet.

- Akkor bizonyítsd be neki, hogy számodra vége.. Tudom, hogy nehéz... Vagy pedig elmondod neki, hogy mit érzel. - mondta a két lehetőséget a bátyám.

- De én sem tudom... És itt van Luke is. - néztem rá félve.

- Róla mit gondolsz?  - kérdezte kíváncsian a bátyám és tudtam, hogy ez a beszélgetés kicsit segíteni fog.

- Hogy vele lenne esély, valószínűleg. Ő nagyon közvetlen és aranyos, megtud mosolyogtatni és jól is néz ki. - meséltem neki.

- Aha.. Szeretném, ha mondjuk ma amíg nem mentek áthívnád. - mosolygott rám biztatóan.

- De Louis... - néztem le a körmeimre.

- Louis-t nem érti senki amióta történt a baleset. Teljesen össze van zavarodva, ez nem a te hibád. - mondta a bátyám.

- Akkor felhívom Luke-ot. - mondtam neki és elővettem a telefonomat. Első csöngés után felvette.

- Épp rád gondoltam. - hallottam ahogy mosolygott.

- Nem akarsz átjönni ma? Mondjuk most? A bátyám meg akar ismerni, meg úgy a többiek is. - mosolyogtam.

- Biztos vagy benne Lena? Elmúlt a vihar? - kérdezte.

- Ideiglenesen igen.. - sóhajtottam.

- Küldd el a címeteket üzenetben én pedig indulok. Puszillak királylány. - nevetett egy kicsit.

- Puszi. - mosolyogtam és letettem. Bepötyögtem a címet majd elküldtem neki. Ránéztem Liam-re aki csak mosolygott, mint a hülye gyerek.

- Már alig várom, hogy találkozhassak vele. - mosolygott tovább.

- Oké, csak nehogy ellopd tőlem. - nevettem fel. Tudtam, hogy már nem fogja felhozni Louis-t amiért hálás voltam neki viszont annál többet nevettünk együtt mire Dani is bejött.

- Minden rendben? - kérdezte mosolyogva én pedig felpattantam az ágyra majd re arról és megöleltem barátnőmet. - Akkor igen. - nevetett ő is.

- Szeretlek! - mondtam nyugodtan. Leültünk az ágyra és csak beszéltem, beszéltem és beszéltem.

- Jól van tökmag, nyugodj le. - hagyta abba csikizésemet a bátyám. Jött egy üzenetem és boldogan nyitottam meg, de nem Luke írt, sajnos.

" Már alig várom, hogy lássam az arcodat perceken belül. Élvezetes lesz látni ahogy összetörsz! Csók xx "

Amint elolvastam és felfogtam az üzenet megsemmisült és helyette jött még egy, hogy Luke itt van. Liam és Danielle csak érdekesen néztek rám mire én megint elkezdtem a Dylen-es dolgot.

- Esküszöm, hogy most is írt nekem!! - akadtam ki, de Liam csak megrázta a fejét.

- Ne képzelődj húgi. - adott egy puszit én pedig leviharoztam a nappaliba és nem is törődve a többiekkel kinyitottam az ajtót. A vendégemet jól megölelgettem és beljebb tessékeltem ekkor kijött a konyhából Louis és az a csaj. Várjunk, mi?? Az a csaj?? Mit keres itt és Louis miért fogdossa? Csalódottan néztem rájuk majd a bátyámra. 

Egyszer az életben az enyém voltál......