Season 2. Chapter 08. Save me from myself.

Sziasztok Drágák! Eléggé szégyenlem magam, hogy egész nyáron nem hoztam részt, ne haragudjatok! De ma, pontosan éjjel 1:30-kor az összes erőmet összeszedtem és befejeztem nektek ezt a nyamvadt részt!
Hogy mi akar lenni ez az elején? Ez a kis valami Louis szemszögéből? Fogalmam sincs, csak tudatni akartam veletek, hogy Louis is szenved!
Nagyon sajnálom még egyszer és remélem megtudtok nekem bocsájtani! Imádlak titeket, hogy hosszas kihagyások után (bár nem annyi mint ez) is olvassátok a sztorit és ezért is szégyenlem magam, hogy nem azt adom nektek, amit ti nekem.

Mindent köszönök, jó olvasást! Puszi xxx

~Louis William Tomlinson~

Ma volt az utolsó vizsgálatom a kórházban, már csak a pénzt kell összeszedni, hogy megejthessük a műtétet. Nem szeretnék tovább szenvedni, eltűrni, hogy mindenki ugrik nekem és, hogy nem láthatom a barátaimat, a testvéremet és Őt.
Ma érkezik meg Perrie aminek örülök, hisz Zayn se lesz maga alatt. Én teljesen átérzem azt amit ő érez. Látni, hogy életed szerelme kisétál azon az ajtón, egyszerűen a szívem tört össze akkor, bár én tudtam, hogy nem jön vissza. Úgy soha nem jön vissza.
- Liam beszélhetnénk? - kérdeztem bár fogalmam sincs, hogy Liam most itt van e.
- Csak én vagyok itt Louis.. De ha akarod felkísérhetlek a szobájába. - ajánlotta fel Danielle.
- Megköszönném. - mosolyogtam. Felálltam és a lányba kapaszkodtam, már eléggé jól megy a vakon lépcsőzés, de a biztonság kedvéért inkább mindig valaki kíséretével császkálok erre. Ma van pontosan 9 napja, hogy kiderült számomra Dylan és Eleanor szövetsége amit már nem tudok magamba tartani, de elmondani is félek. Dani benyitott a szobába és hangos nevetés csapta meg a fülemet.
- Liam, Louis szeretne veled beszélni.. - mondta Dani.
- Akkor én megyek. - hallottam Mc hangján, hogy mosolyog, de mégis feszült volt. Azóta mióta nálunk volt, nem beszéltünk. Mc elment mellettem és Danielle is kiment.
- Baj van haver? - kérdezte Liam.
- Én nem bírom már ezt a vakságot. Liam meg fogok őrülni. - sóhajtottam.
- Erős vagy Lou, kibírod. Tudod, hogy holnap lesz a verseny, és ha meg lesz a pénz akkor a műtét kevesebb, mint két nap alatt elintézhető.  -  veregetett hátba Payno. Nem mondtam már semmit, hiszen fogalmam sincs, hogy most elmondjam e neki vagy ne. Így, hogy nem látok semmit félek Dylantől. - Mi nyomaszt még téged?? - gondolatolvasó.
- Mc.. Liam én nagyon féltem őt.. - mondtam ki.
- Tudom.. Én is észrevettem, hogy a húgom mostanság eléggé megvan zavarodva.. Viszont, ha már nem őt választottad, muszáj volt Eleanort? Ő nem szeret téged Louis!
- Tudom Liam. Én csak nem tudom elengedni őt. - megint hazudnom kellett.
- Ja persze.. Mindent elhiszek csak ezt nem. Túlságosan szereted ahhoz a húgomat, hogy ne tudd elengedni Eleanort, de te mégis annyira ragaszkodsz ahhoz a boszorkányhoz.. Ha ott hagynád Lena a tiéd lehetne. - igen, ezt én is tudom Liam.
- Elmesélte Mc, hogy mi történt nálunk? - féltem, hogy a válasz nem és így saját magamnak okozom a bajt ismét.
- Elmondta. Mindent elmondott. - tömör volt ez pedig nem tetszett.
- És hiszel neki? - kérdeztem.
- Nem Louis. Lena pánikbeteg lett.. Nincs itt Dylan, nem értem, hogy miért ragaszkodik ehhez az állításához.
- És ha igaza van? Ha Dylan tényleg itt van? - törtem ki, hisz én tudom, hogy itt van.
- Louis ne kezd te is.. - kérte.
- Mit ne kezdjek? Tudod mit? mindegy is.. - sóhajtottam és nehezen, de elmentem az ajtóig. - Csak nehogy Sophia legyen az aki miatt vége lesz a Daniellel való kapcsolatodnak.. - oké ez kicsit durva volt és sokatmondó. Kitéptem az ajtót és kiléptem Liam szobájából.

~McKenzie Elena Payne~

Épp a lehetőségeimet nézem, hogy milyen munkát kaphatnék, de jelenleg semmi nincs ami érdekelne, vagy éppen nincs meg a megfelelő képesítésem. Hirtelen munkát szeretnék erre persze nem kaphatok semmit. Igazságtalan az élet.
- Na mi a helyzet hercegnő? - ült le mellém Niall én pedig egyből inkább hozzábújtam.
- Elegem van. - mondtam az oldalába.
- Nem találtál semmit? - elkezdett szomorú fejet vágni ami igazából vicces volt.
- Semmi. Semmi nem érdekel. - néztem szomorúan.
- Nem baj, majd kitalálod, hogy mi is szeretnél lenni. - basztatta az arcomat.
- Igen, de Niall.. Mi lenne ha a Nando'sba dolgoznék? - nevettem.
- Az lenne az igazi. Hisz ott dolgozol amit a legkedvesebb barátod szeret. - mosolygott.
- Meg én. - forgattam meg a szemeimet.
- Tudnál hozni nekem minden nap kaját. - folytatta.
- És magamnak is. - sóhajtottam.
- Meg tudsz nekem kedvezményt adni. - már röhögött.
- Szemét vagy Horan. - nevettem.
- Tudod, hogy imádlak. - puszilta meg a fejemet.
- Tudom. Melletted mindig csak mosolygok, pedig mostanában alig vagyunk együtt. - szomorodtam el.
- Hát, ez ellen lehet tenni. - mosolygott.
- Jó. Akkor mit szólnál hozzá, ha elmennénk a Nando'sba aztán a KFCbe mondjuk ma este? - kérdeztem.
- Jöhet Lottie is? - kérdezte. Meglepett a kérdése, de akármennyire is szeretem Lottiet ez most rosszul esett.
- Ne legyél már papucs. - vágott hozzá egy párnát Dani.
- Na látod. Ezért nem jössz velünk sehova. - mondta hisztizve Nialler.
- Egy papuccsal nem is mennék sehova. - vigyorgott barátnőm.
- Minden egyes nap felbaszod az agyamat. - fogta a fejét Niall és tagolva mondta el a mondatot.
- Oké Horan. Te akartad. - állt fel Danielle és elkezdte bemelegíteni a csuklóját. Niall felpattant mellőlem és Dani felé vette az irányt. Ekkor a drága bátyám megérkezett.
- Mi folyik itt? - mutatott a két idiótára.
- Szokásos dolog amikor veszekednek. - tettem idézőjelbe az egész mondatot.
- Niall, ha egy haja szála is meggörbül a barátnőmnek akkor leszedem a  fejed. - szólt oda bátyám amin csak nevettem.
- Milyen jó ezt hallani; a barátnőm. - nevetett Danielle és hasba vágta a szőke fiút. - Na menj a dolgodra. - legyintett Dani és bátyám után futott, aztán rá a hátára. Ekkor a bejárati ajtón hallottuk, hogy valaki bejön. Mi Danival egyből felkaptuk a fejünket és már pattantunk volna mikor a várt barátnőnk helyett egy szörnyeteget láttunk meg nagy bőröndökkel.
- Mi a franc? - suttogtam magam elé.
- Hé, Eleanor! - szólalt meg Niall.
- Sziasztok! - mosolygott. - Öm, Louis szólt, hogy ideköltözök? - ráncolta össze a homlokát.
- Hát, elfelejtette mondani.. - forgatta meg a szemeit Dani.
- Mindegy is. Nagyon jóban leszünk, hisz én is megváltoztam. - ölelt meg engem a szörnyeteg.
- Várj mi? - nevettem el magam.
- Jól hallottad Len. Majd megszokjátok csajszik. - kacsintott. - Na felmegyek az én macimhoz. - mondta és tovább ugrándozott.
- Danielle, segíts elégetni a ruháimat. Ki tudja milyen GPS kütyüt rakott rám. - mondtam és a hideg is kirázott.
- Két perc, csak Liammel beszélnünk kell. - küldött egy puszit felém.
- Zayn! - kiáltottam el magam.
- Szólj hercegnő. - nevetett.
- Gyere velem. - és már húztam is szerencsétlen srácot egyenesen fel Louis szobájához.
- Mit csinálsz? - kérdezte én pedig egyből befogtam a száját. Az ajtó résnyire nyitva volt így kukucskálni is tudtunk.
- Eleanor, te komolyan ide költözöl? - kérdezte Louis.
- Semmi baj macim, jó lesz. - nevetett nyálasan.
- De előtte szólhattál volna. - ült le Loui az ágyra.
- Sokkal jobb volt így. Láthattam Lena ijedt és sápadt fejét. Jajj Lou maci, ez a lány teljes szívéből szeret, ugyan annyira, mint te őt. - a szavak felismerést keltettek bennem ami szörnyű volt.
- Hol a de? - kérdezte Louis.
- De milyen kár, hogy én az utatokba állok kis szerelmesek. - rázta a fejét a banya én pedig ránéztem Zaynre aki ugyanúgy ráncolta a homlokát
- Szerintem menjünk Lena.. - kezdett el rángatni.
- Fejezd be Zayn! - mordultam rá.
- Viszont én segítek neked.  - mondta Eleanor.
- És mégis miben? - Louis hangján hallatszott, hogy jelenleg letudná köpni a csajt.
- Drága Lena beleszeret majd Lukeba, mert te bunkó leszel vele! Ezzel is segítve a felejtést, mellesleg szörnyen fog neki fájni a mellett amiket még kapni fog. - mondta Eleanor és én nem hittem a füleimnek. Zayn rángatott le a nappaliba és elkezdte vakarni a tarkóját.
- Felejtsd el amit mondott, oké? - nézett rám, de én még mindig ledermedve ültem előtte.
- Mi történt? - jött be Liam és Danielle.
- Az történt, hogy az a mocskos kurva idejön és tönkretesz mindent! - kiabáltam.
- Húgi, nyugodj le. Miről beszélsz? - kérdezte Liam.
- Én nem bírom ki mellette! Küldd el innen Liam! - mondtam mérgesen.
- Menjünk kicsit levegőzni, várj meg az ajtó előtt. - mondta Dani én pedig elindultam, hogy felvegyem a cipőmet. Semmi kedvem nem volt levegőzni és Danielle kioktatását hallgatni, mert nem érek vele semmit. Lehet rossz ötlet volt visszajönni, mert így lehetetlen élni, ami most itt van. Barátnőm megjelent mellettem, felvette a cipőjét és kitépte az ajtót. Nem jutottunk messzire, ugyanis a ház előtti lépcsőre ültünk le. A lábamat felhúztam magamhoz amennyire csak tudtam, a kezeimmel körülöleltem és a térdeimre raktam a fejemet.
- Lena, miért nem mondod el neki, hogy szereted? - kérdezte Danielle.
- Mert nem működne amíg Eleanor itt van.- mondtam halkan. Most már még jobban nem akartam vele beszélni.
- De drágám. Odáig vagytok egymásért. Nem bonyolult ez, csak ti teszitek azzá. - mondta Dani.
- Ments meg magamtól. - a torkomban éreztem a gombócot.
- Mi? - nem értette.
- Ilyen közel vagyok ahhoz, hogy itt hagyjak mindent. Végleg. - mutattam az ujjaimmal, hogy milyen közel. - Minden nap csak azt érzem, hogy nem kéne itt lennem. Befogok sokkolni, bár lehet már megtettem. - fordítottam el a fejemet.
- Mit gondolsz, kibírod azt, hogy Louis újra lásson? - simította meg a karomat.
- Ha egyáltalán sikerül a műtét. - sóhajtottam.
- Ti meg mit búsultok? - hallottam meg rég nem látott barátnőm hangját.
- Pezza! - ugrottunk fel és jó szorosan megöleltük.
- Hé, minden oké? - fogta közre az arcomat.
- Itt van Eleanor. - mondtam halkan.
- Na, az a kis kurva. - mondta és a bőröndjéről elfeledkezve rontott be az ajtón. - Hol van? - kiáltotta. Utána mentünk a bőrönddel és kíváncsian vártuk a következményeket. Eleanor kilibbent a konyhából, Louisra majdnem rácsapva az ajtót.
- Hé, Pez!  De jó, hogy hazajöttél? - mosolygott Eleanor és megölelte Perriet.
- Na idefigyelj! Miért nem tudod már békén hagyni Lenat? Nem elég, hogy alapból szenved, te pedig  idehúzod a seggedet és még nagyobb port kavarsz. Na takarodj! - a végét már kiabálta.
- Perrie hazajött. - sóhajtott Niall és ő is kijött a konyhából.
- És mondd csak, te mit gondolsz magadról? Itt hagyod a vőlegényedet egy kis veszekedés miatt. Mi ez a dolog kérem szépen? - húzta fel a szemöldökét Eleanor.
- Ahhoz pont neked nincs semmi közöd. - köpte a szavakat Perrie.
- Úgy, ahogyan neked sincs semmi közöd az ittlétemhez. - tárta szét a karjait Eleanor.
- Itt lakik te idióta. Van beleszólása. - mondtam és nagyot sóhajtottam.
- Lányok, fejezzétek már be. - jött le Louis a lépcsőn. Remek.. még ki is áll érte. - Isten hozott újra itthon Perrie. Remélem sikerült a dolgokat lerendezned magadba. Eleanor pedig marad. - mondta nyersen. Akkor kapd be Louis! Nagyot puffantam a kanapén és bekapcsoltam a tévét, valami terelje el a gondolataimat.
- Zayn. - szólalt meg Perrie és akaratlanul is inkább rájuk figyeltem. - Én annyira sajnálom. - mondta Perrie és a hangjába hallottam, hogy mindjárt sír. Feltérdeltem a kanapéra és úgy néztem őket.
- Jól vagy? - Zayn egyenesen retteg.
- Én sokat gondolkoztam és azt hiszem túl nagy a teher, illetve a tudat. - most vettem észre, hogy a kezébe forgatja a gyűrűt. - Én nem szakítani akarok, csak ez még korai. - mondta és felmutatta a gyűrűt.- Sajnálom. - szinte már zokog szegény lány, gyerünk Zayn öleld meg!
- Én is.. - mondta Zayn és hátat fordított a zokogó lánynak. Ezt nem hiszem el! Idióta! Gyorsan Perriehez futottam és megöleltem.
- Tudtam, hogy így fog reagálni. - kezdte el legyezni magát a kezeivel. A kanapéhoz vezettem, ahol már Gemma és Danielle várta ölelésre.
- Semmi baj. Megfog bocsájtani. - nyugtatja őt Dani.
- Nem tehetek róla, de ha egyszer ezt éreztem a legmegfelelőbbnek akkor... - szipogta.
- Zayn is mindig azt mondja, hogy légy önmagad és élvezd az életet. Te pedig e szerint döntöttél. - mondta a diplomatikus választ Gemma.
- De én szeretem és napok óta nem láttam... És hiányzik. - már egyenesen bömböl, mint egy bébi.
- Na látod Harry.. Ilyen lesz a kicsi Styles is. - nevetem el magam.
- Ez nem vicces. - bőg tovább szőke barátnőm.
- Oké. Bocsi. - a kezeimet védelmezően magam elé tartom.
- Tudom nem szakítás, de hátha segít. - jött be Lou és Lottie pár doboz fagyival és kanállal.
- Fagyi. - csillannak fel Niall szemei és Lottiehoz ugrik. - Én is kaphatok? - kérdezte.
- Hülye! Nem. Inkább menj xboxozni. - mondta Lottie és kikerülte Niallt.
- De Lotts. - vágta be a kutyakölyök képet.
- Hé! Így csak én hívom! - mordulok szőke barátomra. Perrie egyedül ette a csokifagyit, míg mi Daniellel osztoztunk a vaníliásan, Lou meg Gemma az epreset ették, míg Lottie nagylelkűen adott Niallnek is a szintén csokisból. Beletelt pár órába míg Perriet lenyugtattuk és megettük a fagyikat, mert miért ne?

*Bandaverseny estéje*

Ugyan mit kell felvenni egy ilyen eseményre? Egyáltalán hívhatjuk ezt egy eseménynek? Kínlódva dőltem le a ruhákkal terített ágyamra.
- Miért vagyok nőből? - szitkozódom hangosan. - Valaki segítsen. - kiabálok és leülök a földre.
- Baj van? - ront be Liam.
- Igen! Nem tudom mit vegyek fel. - tápászkodtam fel az előbbi helyemről.
- Komolyan? - nevette el magát. - Mindjárt indulnunk kell húgi. - mosolygott.
- Tudom. - nyűgösen húztam meg az o betűt.
- Elég egy csőnadrág és egy felső. De nekünk indulnunk kell. - adott egy puszit az arcomra és eltűnt. Elővettem a koptatott farmernadrágomat és egy bézs színű felsőt, illetve a fehér Vans cipőmet. Besiettem a fürdőbe és kicsit erősebben csináltam meg a sminkelésemet, de a lényeg, hogy a hajamat már rég megcsináltam. Felvettem a kiválasztott darabokat és a telefonomat szorongatva trappoltam le a lépcsőn.
- Oké. Kész vagyok. - sóhajtottam és a többiekre néztem, akik csak a tévét bámulták.
- Akkor mehetünk. - állt fel Danielle.
- Izgulok. - mondta és elkezdtem a telefonomat forgatni a kezemben.
- Nyugi. - mosolyog Perrie és elkeseredetten néz le a bal kezére. - Olyan hiányos.. - mosolyog ránk egy aprót.
- Megfogjátok oldani. - puszilom meg. Bezártuk a házat és Danielle kocsijához siettünk, Perrie az anyósülésen ült, míg én hátul Louval, a többi lány pedig elment valamelyik sráccal.
Nos, Danielleről tudni kell, hogy imád zene mellett vezetni és néha képes túlzásokba esni, mint például most is. Calvin Harris legújabb dala szólt a rádióban, Danielle pedig a fejét össze-vissza rázta, illetve énekelt.
- Kérlek az útra figyelj Dan. - szólalt meg először Perrie.
- Igen, tudod... Nem csak te vagy az autóban. - nevetett egy kicsit Lou, de mintha kéréseik süket füleket találtak volna csak, Dan tovább bulizott.
- Remélem egy lassú szám lesz a következő. - dőlt hátra az ülésen én pedig halkan kuncogtam. Addig nem érdekel, hogy Danielle, hogyan is vezet, amíg kevesen vannak az utakon. Szerencsére most Rihannától a Man Down szólalt fel, ami nyugisabb, mint az előző Calvin szám.
- Milyen messze vagyunk? Pisilnem kell. - szólaltam meg hirtelen.
- Ó, mama mama mama.. - énekelte Perrie a tökéletes hangján.
- Hahó! Kicsi a tartályom, szóval? - kérdezetem újra.
- Rampapapam rampapapam.... - énekelte most Danielle.
- Ne már csajok. - dőltem előrébb a két ülés között.
- Már parkolót keresek, ne zavarj. - tolt vissza a bal kezével a feje mellől. Durcásan dőltem hátra és mire megtalálta a tökéletes parkolót már úgy éreztem, hogy ott helyben fogok bepisilni. Kiugrottam a kocsiból, de a mosoly lefagyott az arcomról.
- Öm.. Dani.. Innen még csak a helyet se látni. - kezdeti nyugalmam eltávozott és szinte kiabáltam.
- Fordulj meg drága. - nevetett Lou és megfordított.
- Oh.. Így már közel van. - mosolyogtam és elindultam a zebra felé, ott bevártam a csajokat, majd együtt mentünk át az úton és ugyan ezzel a lendülettel mentünk be a helyre én pedig egyből a mosdót kerestem ahol Lottieval futottam össze.
- Hé! Ideértetek. - mosolygott és bement a "Ladies" felirat alatt én pedig követtem. Ő csak a sminkjét igazította, míg én egyből továbbmentem.
Nagyot sóhajtva mosok kezet és az arcomon a megkönnyebbülés jelei látszottak.
- Már alig vártam, hogy kiengedjem. - nevettem a szőkeség felé.
- Hosszú volt az út? - kérdezte és megvárta amíg megtörlöm a kezemet. Kisétáltunk és egyenesen az egyik nagy asztalhoz mentünk a többiekhez. - Amúgy itt van... - a mondatát nem tudta befejezni, mert valaki hátulról megölelt.
- Jézusom. - kiáltottam fel, majd meghallottam Fizzy halk kuncogását. Megfordultam és ölelésre vontam. - Hát te? - kérdeztem.
- Jöttem támogatni a bratyót. - mosolygott és elővette a telefonját, hogy csináljon egy selfiet velem. Mikor elkészült a remekmű -vagy 50 darab-, utána elmentem a pulthoz és kértem egy dinnyés koktélt. Lassan lépkedtem vissza a többiekhez mikor nekimentem valakinek.
- Oh, ne haragudj. - fel se néztem rá, úgy akartam kikerülni, de megfogta a karomat. Ekkor felnéztem rá és a koktélom is majdnem kiesett a kezemből. - Dylan?
- Hello drága. - mosolygott.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Jöttem alkut kötni kislány. - mondta és leült egy bárszékre. Nem szándékoztam követni a tettét, inkább álltam.
- Milyen alkut? Jézusom. Miért tartasz félelemben? - akadtam ki és én sem hittem el, hogy ilyen nagy lett a szám.
- Váó! Valakinek felvágták a nyelvét. - nevetett halkan. - Csak nem Eleanor edzett meg téged?
- Egy szemét vagy, hogy rám küldted! Mi a terved? Tönkreteszed a barátaimat? Esetleg a bátyámat is? Nem vagyok én elég? - akadtam ki és belekortyoltam a dinnyés finomságba. Tudom őrültség, hogy épp Dylannel veszekszek itt, de közben elolvadok a koktélomtól. Akasszatok fel, de ez a dinnyés valami isteni!
- Figyelj.. Elintéztem, hogy nyerjen a kis szerelmed. - nézett erősen a szemembe. - Viszont.. Mivel ennyivel nem hinnéd el, hogy mennyire jófej vagyok, ezért kerek két hónapot adok, hogy dönts.
- Mégis miben kéne döntenem? - kérdeztem. - Na te meg a jófejség két külön világ. - forgattam meg a szemeimet. nem féltem tőle, hisz itt nem tud semmit tenni. Most nem.
- Vagy magadtól eljössz hozzám, minden szó nélkül otthagyod a bátyádat és a barátaidat. - egy nagyot nyeltem és hallgattam tovább. - Vagy áshatod a sírodat. - a könnyek a szemembe gyűltek.
- Két hónapom van? - kérdeztem remegő hanggal.
- Jól hallottad kislány. - simította meg az arcomat. Most már félek. Szörnyen. - Hiányzik a kis pofid. - mosolygott. - De nehogy azt hidd, hogy addig békén hagylak. Emlékeztetni foglak és ígérem, hogy az utolsó egy hétben minden lépésedről én fogok az eszedbe jutni. És ha bárkinek elmondod, hogy ezeket mondtam, akkor nem várok még két percet se. - kacsintott és egy puszi után elment. A hideg is kirázott. Ezt komolyan gondolta? Két hónapom van és fogalmam sincs, hogy mit tegyek.
Hirtelen Louis hangját hallom a nagy hangfalakból.
- Szeretném megköszönni a csodálatos barátnőmnek a támogatását és, hogy végig velem volt eddig és továbbra is. Szeretlek Eleanor. - mondta be a mikrofonba és lesétáltak a srácokkal a színpadról.
Várjunk! Mi? Dylan elvonta a figyelmemet és nem tudtam rájuk figyelni. Borzasztó vagyok! Viszont nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy már csak nézegetem a koktélomat és az ujjaimmal játszok.
- Hé, minden rendben? - hallottam meg Gemma hangját. Erősen beharaptam a számat, olyannyira, hogy még a vér is kiserkent belőle és felnéztem barátnőmre.
- Semmi nincs rendben. Ez lesz a vesztem. - utat engedtem a könnyeimnek, de csak folytak. Nem kaptam hisztérikus rohamot, csak lélegeztem, mintha semmi sem történt volna. És ha Gemma tudná, hogy a szavaim jelentősége mennyire is komolyak, egyből megszöktetne. De nincs az a hely ahol az a szemét ne találna meg. Csak arra vágyom, hogy valaki megmentsen. Nem csak ebből a helyzetből, hanem magamtól is, mert az, hogy Dylan ezt az "alkut" ajánlotta, elintézte, hogy én nyírjam ki magamat teljesen. Vagy meghalok vagy kínszenvedés lesz a további életem. Én dönthetek és már magamtól is félek.