Season 2. Chapter 09. Powerless

Drága Olvasóim! Nagyon sajnálom az ismételt kihagyást, de most meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog és el kell, hogy mondjam, hogy a 14. rész lesz az utolsó rész, illetve tervezek egy epilógust, mint 15. rész és ezzel vége a történetnek. :)
Jó olvasást.

All the f*cking love. xx

~McKenzie Elena Payne~

Tehetetlenül töröltem le a könnyeimet és ismét Gemmára néztem. A szeméből aggodalmat olvastam ki. Ó de még mekkora aggodalmat. Egy enyhe mosoly kíséretében megyek vissza a többiekhez, akikhez az öt fiú csatlakozott. Szorosan megöleltem a bátyámat és gratuláltam neki, ezek után még Niall-t és Zayn-t öleltem meg.
- Mit iszol? - szagolgatta a poharamat Niall.
- Dinnyés valami. - legyintettem egyet a kezemmel.
- Nekem is kell szereznem ilyet! - csillantak fel a szemei és Lottie-t magával húzva már a pultnál voltak.
- Biztos vagyok benne, hogy megnyeritek. - mosolyogtam és Dylan ígérő szavaira gondoltam. Kinézem belőle, hogy megoldja, de Eleanor jelenléte azt sugározza nekem, hogy "Ó ne is álmodj róla kicsi Lena.". Gyorsan elfogyasztottam az isteni koktélomat és leraktam az asztalra és egyenesen a táncoló tömeget néztem. Undorító, ahogyan az izzadt testükkel egymást lökdösik, mert alig férnek el. Ezért is szeretem jobban a házibulikat, meg oda senki hívatlan nem jelenik meg. Milyen érdekes, lehet ez az utolsó alkalmam, hogy ilyen helyen vagyok, sőt biztosan. Mosolyogva nézek körül a helységben és megakad a szemem Lukeon. Mosolyogva indultam meg felé, de ő direkt elkerült és másfelé ment. Miért teszi ezt? Dylan mindenemet elakarja venni tényleg, és nekem pedig semmim sincs ellene, mert, ha elmondom Liamnek, ismét egy pszichológushoz akar berakni. Szememmel Dylant kerestem, de sehol nem találtam, így visszafordultam a többiekhez. Niall és Lottie visszajöttek és mindketten, két-két dinnyés italt fogtak a kezükbe.
- Hü, váó.. Ez mind Niall-é mi? - nevettem.
- Persze, hogy az enyém Len.. Mit gondolsz? - mosolygott Niall. Tovább nézelődtem a tömegben, mikor bejelentették, hogy kezdődik az eredményhirdetés. A fiúk elmentek, mi pedig szurkoltunk, én is azt tettem, de tudtam, hogy Dylan tényleg megbuherálta az egészet.
- És az első helyezett nem más, mint a One Direction! - kiáltotta bele a mikrofonba, a házigazda, nekem pedig egy nagy kő esett le a szívemről. Mosolyogva dőltem neki az oszlopnak és már el is kezdtem azon agyalni, hogy mi lesz, ha Louis műtéte tényleg sikerül, bár nem biztos, hogy sokáig élvezhetem azt, hogy ismét lát, de biztos vagyok benne, hogy boldog leszek, ahogyan ő is.

*műtét napja*

Szorgosan, nagy mosollyal készítettem a reggelit a többieknek és mindannyian, legalább is a csapat felváltva fog bent lenni a kórházba, nincs szükség arra, hogy többen legyünk ott, mert nem tudunk semmin változtatni, ha kevesebben vagyunk ott, ha többen. Dúdolgatva -egy ismeretlen dallamot-, és táncolva csinálom a rántottákat, mert mindenki máshogy szereti. Már az utolsónál járok, ami Niall-é, ő neki mindent ami van, bele kell raknom, hagyma, kolbász, virsli, hagyma, borsó, paradicsom és még egy kis hagyma, úgy körülbelül.
- Hol a kaja? Éhes vagyok? - hallottam meg Niall hangját miközben leült az asztalhoz.
- Most csinálom a tiédet. Fél perc. - mosolygok rá, mire Lottie is lejött, Niall pólójában és egy szál bugyiban. - Ó, Lotts. - nevetek aprót.
- Jó reggelt. - adott egy puszit és megkeresve a rántottáját, elvette és leült az ír barátom mellé.
- Szóval.. Ti? Szexeltetek? - kérdeztem és nekidőltem a konyhapultnak és nem tudtam elrejteni a fülemig érő mosolyomat.
- Ne mondd el Louisnak, kérlek. - vágta rá egyből Lottie.
- Oké, nem láttam és nem hallottam semmit. - nevettem és visszafordultam Niall reggelijéhez. Elzártam a gáztűzhelyet és nem bénáztam a tányérral, egy fadeszkát helyeztem Niall elé, rá pedig a serpenyőt. Mindenki leszállingózott, köztük Louis és Eleanor is, eredménye képen pedig komor arcot vágtam egész reggeli alatt. Már régen teljes felkészültségbe voltam, felőlem bármikor indulhatunk, most is azt várjuk, hogy Louis anyukája megérkezzen, az én kínlódásomat, pedig senki nem tudja überelni, hol a földön fetrengtem, hol mások ölébe. Ekkor megszólalt a csengő, Lottie pedig felpattant és kinyitotta az ajtót. Jól megölelgette Jayt és beljebb jöttek. Én is felpattantam és két nagy puszi után megöleltem őt.
- Hogy vagy Len? - simogatta meg a hátamat.
- Izgatottan. Te? - érdeklődtem miközben osztja a puszikat a többieknek.
- Szintúgy. - nevetett.
- Szia Jay. - mosolygott Eleanor, mint egy ártatlan bárányka.
- Szerbusz Eleanor. - mondta Jay és két puszi után megölelgette a fiát. - Kicsi fiam, mostantól látni fogsz és minden rendben lesz.
- Remélem anya. - mosolyodott el halványan Louis. Kereken másfél óra múlva fogják Louist betolni a műtőbe, úgyhogy úgy döntöttünk két kocsiba férő ember jöhet be. Az egyiket Jay a másikat Liam vezeti. Én beültem Jay autójába, mellettem Lottie, ő mellette pedig Eleanor ült. Kifele bambultam az autóból, mert kicsit feszülten éreztem magamat, de a halk dúdolásom segített ezen. Hamar a kórházhoz értünk, gyorsan kipattantam és megkerestem Liamet, aki mellett ott volt még Niall és Lottie. Odasétáltam inkább hozzájuk és hátulról néztem végig, ahogyan Eleanor belekapaszkodik Louisba és összekulcsolják a kezeiket. Az arcomon az undor ült ki és legszívesebben elásnám azt a lányt. Nem vagyok rosszindulatú, de komolyan nagy kérés lenne, ha eltűnne? Mondjuk örökre? Soha nem fogja úgy szeretni Louist ahogyan én szerettem és ez idegesít. Mi kicsit lemaradtunk Niall miatt, aki a kocsiban hagyta a szendvicsét, úgyhogy mikor bementünk a kórházba akkor Louis már sehol sem volt. Még sok szerencsét se tudtam neki kívánni. Szomorúan dőltem neki bátyámnak, de mégis annyira fel voltam pörögve, hogy talán újra láthat és többé nem kell harcolnom a lelkiismeret furdalásommal. Elsétáltunk a műtő előtti ajtóig és letelepedtünk oda, most következik egy hosszú műtét, amit nem tudom hogyan bírok ki.
Körülbelül egy óra múlva felálltam és elindultam megkeresni a mosdót, hihetetlen, hogy ebben az időszakban mennyire kevés beteg van itt. Beléptem a női mosdóba és megmostam az arcomat meg bunkó módon ittam egy pár kortyot, mikor észrevettem, hogy valaki mellém sétál. Felnéztem és már megszokás miatt is hátráltam.
- Mit keresel itt? - ráncoltam össze a homlokomat.
- Gondoltam meglátogatlak. Annyira hiányzol. - jött közelebb és megsimította az arcomat. Egész testemben remegtem a félelemtől, de már nem tudtam hova hátrálni. Oké, be kell vallanom, hogy az idő neki sem ártott, mert még helyesebb lett. Úristen miket beszélsz Lena? Oké nyugi. - Próbáld már meg élvezni, e mögött semmi hátsó szándékom nincs. - rázta a fejét és már majdnem elhittem. De miért is hiszek neki? -  Gyönyörű vagy és nem akarlak bántani, ha megpróbálnád élvezni az egészet, akkor neked is jó lenne. Milyen boldog egy évet töltöttünk el együtt? Ugyan olyan lesz, ígérem. - mondta és nem jött közelebb, ugyan ott állt, mint eddig. - A lebukás veszélye engem annyira hívogat. - nevetett halkan, de semmi gonoszság nem volt benne.
- Az izgalmas. - mondtam halkan, de ugyan úgy, ugyan ott álltam a falnál. Lassan jött közelebb hozzám és ajkait az arcomra nyomta majd sok puszival eljutott a számig. Soha nem volt még ilyen gyengéd velem, viszonoztam csókját és abban a pillanatban az ölébe kapott. Mi ütött belém? A fenekem alatt tartott és bevitt egy vécéfülkébe majd bezárta azt. A szívemet a fejemben éreztem dobogni, de mégis megcsókoltam, megcsókoltam mert gyengéd volt velem én meg gyenge vagyok és félek tőle. A csókjaink egyre intimebbek lettek, ahogyan a mozdulataink is, én pedig élveztem.
Lihegve pattantam le róla és megigazítottam magamon a ruháimat és kimentem a tükör elé és a sminkemet meg a hajamat is megigazítottam. Máshogy bánt velem, most nem volt erőszakos, nem csinálta a dolgát hirtelen.
- Most mondd, hogy nem élvezted. - mosolygott halványan Dylan, de ez már nem volt olyan kedves, mint eddig. Most valljam be neki? Ugyan mit vallanék be, ha tudja, hogy élveztem, hogy újra bennem volt?
- Ez a női mosdó. - emlékeztetem ő pedig megrázva a fejét kimegy végre. Teljesen lenyugodtam és én is lassan visszasétáltam a többiekhez.
- Merre voltál? - pattant fel egyből Liam.
- A mosdóba. Miért? - ráncoltam a homlokomat.
- Mert vagy fél órája mentél el. - rázta a fejét én pedig éreztem a lebukás veszélyét.
- Rosszul voltam, úgyhogy kicsit ott maradtam. - mosolyodtam el halványan.
- Vagy nem találkoztál valakivel? - kérdezte Eleanor és gonosz mosoly terült szét az arcán.
- Nem, nem találkoztam senkivel. - sziszegtem neki és inkább leültem Niall és Lottie mellé. Niall furcsán méregetett, míg Lottie csak pihent a vállán.
- Szex szagod van. - suttogta Niall mire majdnem elkapott a röhögőgörcs olyan viccesen mondta, bár igaza van.
- Nincs is, szerintem csak éhes vagy. - nevettem halkan és próbáltam ezzel terelni.
- Nem, most nem. - rázta a fejét mire Liam leguggolt elénk.
- Megakarom kérni Danielle kezét. - mondta a bátyám nekem pedig hatalmas mosoly ült ki az arcomra. Gyorsan a nyakába borultam és szörnyen boldog voltam, igaz nincsenek olyan régóta együtt, de ezer éve szeretik és ismerik egymást, szóval ez nagyszerű!
- Ez remek ötlet haver. - veregette meg Niall a bátyám hátát mosolyogva. - Csak bírd ki mellette, mert nem akarlak elveszíteni. - kuncogott a szöszke mire Liam jelentőségteljesen nézett rá. - Hé, te is tudod, hogy múltkor majdnem nekem ugrott. - emelte fel védekezés képen a kezeit. Nevettem, hogy mennyire idióták, de ekkor kitolták Louis a műtőből, a szeme le volt kötve és mozdulatlanul feküdt. A szívem hatalmasakat vert ahogyan megláttam őt, de nem mehettem oda hozzá, mert mi nem vagyunk együtt, persze Eleanor. Jay beszélt az orvossal majd miután elment a fehér köpenyes csávó Jay odajött hozzánk.
- Úgy néz ki, hogy a műtét sikeres volt, de száz százalékosan akkor derül ki, ha leveszik Louis szeméről a kötést. Ez pár nap.
- Ohh hála az égnek. - nyávogott Eleanor és a kezét a homlokára rakta. Csak ne játszaná meg ennyire magát. Végigsétáltunk a folyosókon egyenesen Louis szobája elé. Először Jay ment be hozzá Lottieval. Leültem a székre és elkezdtem lekaparni a körmeimről a körömlakkot. Bűntudatot éreztem amiatt, amit nem rég csinálta Dylannel és utálom magam azért mert élveztem. Nagyokat lélegeztem, hogy még véletlenül se sírjam el magamat és nekidőltem a bátyámnak, aki csak simogatta a combomat. Nem sokára kijött Lottie, Eleanor pedig bement. Megforgattam a szemeimet és nagyokat fújtattam, amiért itt van ez a boszorkány. Látszólag még Jay sem örült neki, bár ő ezt nem hangoztatta, hiszen mégis csak a fia barátnője, el kell viselnie.
Mikor negyed óra múlva sem akart Eleanorka kijönni Lottie idegesen nyitott be, amit láttam az pedig megdöbbentett. Eleanor csöndben ült Louis mellett és a telefonján írogatott valakinek. Láttam ahogyan Lotts feje átmegy normálból vörösre, de tartja magát, hisz ez mégis csak egy kórház.
- Gyere már ki, ha telefonozol! Anya miért nem küldted ki? - mérgelődött az apró törpeség.
- Próbáltam kicsim, hidd el, próbáltam. - sóhajtott Jay és a táskáját a székén hagyva indult kifelé. - Elmegyek kávéért. Kértek? - kérdezte én  pedig egy igent bólintottam. Miss Calder is kitévedt és el is húzott, hála az égnek.
- Menj be. - simította meg a hátamat Lottie én pedig bizonytalanul mentem be. Becsukta mögöttem az ajtót és egy nagyot sóhajtottam. Lassan ültem le a székre, ahol eddig Jay ült, de nem tudtam megszólalni.  A gondolatok a fejemben előtörtek az összes első, leginkább a találkozásunk...

**Visszaemlékezés**

Idegesen szálltam ki az autóból, ugyanis ezt a nyarat a bátyámnál töltöm Londonban, illetve a haverjaival. Liam kiszedte a bőröndömet majd lezárta az autót és elindult befelé. Az ajtóba megállt, hogy bevárjon majd benyitott. Hangos nevetések és veszekedések töltötték be a házat, ami miatt a szemöldököm a magasba szökött. Liam mondta, hogy náluk az egész élet egy felfordulás, de nem gondoltam, hogy ilyen szinten, azt hittem, hogy kupleráj lesz.
- Niall! Add vissza a melltartómat! Nem hiszem el, hogy ekkora paraszt vagy! Elkaplak úgy megverlek, hogy egy falat csirke nem fog többé lemenni a torkodon, ezt garantálom! - szaladt el előttem egy göndör hajú lány mikor Liam mellett beljebb mentem a házban.
- Hogy merészeled? - állt meg a szőke hajú srác mire a göndör hajú lány ráugrott és elkezdte ütögetni a fiút, miközben egy fekete hajú srác és egy lila hajú lány röhögtek rajtuk. A lánynak nevetés közben megakadt a szeme rajtam, mire a mellette álló srácnak megbökte az oldalát és ő is felém nézett. Félénken bújtam Liam mellé mire ő átkarolta a vállamat és nevetett. Nem törődve a két bunyózóssal megindultak felénk. A fekete hajú srác kezet fogott a bátyámmal miközben a lila hajú lány nagy mosollyal üdvözölt.
- Szia! Perrie Edwards vagyok! Biztosan te vagy Liam húga. - nyújtotta a kezét a lány én pedig elfogadtam azt.
- Lena vagyok. - mosolyogtam egy kicsit.
- Zayn Malik vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. - mosolygott rá a srác és egyből megölelt. Váó!
- Engedd már el idióta. - mordult Zaynre Perrie amin nevettem. Beljebb mentünk és Liam leszedte a göndör hajú lányt a szőke fiúról.
- Ó, hé Liam. Megjöttél? Hol a húgod? - tette rendbe a haját a lány, de a kipirult arcát nem tudta eltakarni. Liam a fejével felém bökött mire a lány nagy mosollyal az arcán indult felém. - Danielle Peazer vagyok és bocsi, hogy szemtanúja voltál az egésznek, tudod Niallel elég nehéz, a helyedben nem mennék a közelébe. - a végét már suttogta nekem amin jót nevettem. Látszik, hogy nem utálja annyira mint mondja, de vicces volt, ahogyan veszekedtek.
- Lena Payne. - nevettem még mindig majd Danielle megölelt és gyorsan elfutott mellettem.
- Ó, szóval te vagy Liam kishúga. Hm, azt hittem kisebb vagy. - mondta a szőke hajú fiú, mint Danielletől kiderült, Niall.
- Nem vagyok elég alacsony? - néztem le a lábaimra majd vissza Niallre.
- Nem úgy, hanem életkorban. - nevetett. - Niall Horan vagyok. - sármosan mosolygott és a kezét nyújtotta.
- Lena. - mosolyogtam és visszasétáltam Liam mellé és nagyot sóhajtottam. Jó ötlet itt maradni egész nyárra? Végül leültünk a kanapéra, de nem telepedett le az a bizonyos kínos csend. Danielle is visszajött és lehuppant a bátyám mellé. Érdekes.
- És hány éves vagy? - kérdezte mosolyogva Zayn és figyelmen kívül hagyta, hogy Perrie kiparodizálja őt.
- 16-ot töltöm augusztusban. - mosolyogtam rájuk és a szemeik kikerekedtek.
- Szóval, még csak 15 vagy. Harry csalódott lesz. - mondta viccesen Niall mire Liam egy szúró pillantást vetett rá. Ekkor nevetések szűrődtek be az előszobából és belépett egy göndör hajú magas fiú és mellette egy kicsit alacsonyabb barna hajú és kék szemű srác. A göndörnek felcsillantak a szemei ahogyan meglátott engem és rögtön elém sétált.
- Harry Styles vagyok. - nyújtott kezet udvariasan. A többiek csak röhögtek és átfutott az agyamon egy ötlet.
- Cindy vagyok. - mosolyogtam rá.
- Nos Cindy, örülök, hogy megismerhetek egy ilyen szép lányt, mint te. - kacéran mosolygott és leült mellém, a kezeit pedig a vállam fölé helyezte és elkezdte azt simogatni.
- Harry. - morgott a bátyám.
- Semmi baj Liam. - mosolyogtam és Harry felé fordultam a füléhez hajoltam és elkezdtem játszani a hajával. - Tudod Harry, kevés olyan szívdöglesztő srác van, mint te... azt akarom... -mondtam kéjes hangon, mire Harry felnyögött egyet. - ... hogy tudd... - mondtam és a szám már majdnem hozzáért a fülcimpájához. - ... még csak 15 vagyok. - ugyan olyan hangom mondtam Harry pedig hirtelen ugrott fel. A többiek röhögve fogták a hasukat.
- Ezt szoptad haver. - nevetett a kék szemű is.
- Ez csúnya volt Cindy. - rázta a fejét sértődötten Harry.
- Egyébként Lena a nevem. - fordultam inkább a kék szemű felé és nyújtottam a kezemet.
- Nos Lena, ez nagyszerű alakítás volt, elismerésem. - nevetett. - Louis Tomlinson vagyok. - mosolygott édesen majd leült a bátyám mellé.
- Na jó, te biztos, hogy ő a te húgod? Sokkal okosabb mint te. - nézett a bátyámra Harry.
- Igen, biztosan az én húgom, akit senki nem húzhat meg! Világos??? Csak akkor, ha végül majd feleségül is veszi. - mosolygott Liam huncutul. Jókat kacagtam Harry arcán és Niall is érdekes fancsali képet vágott. Leültem Louis mellé aki rám mosolygott és a combomra tette a kezét, de tisztességes helyre.
- Üdv a csapatban. Remélem kibírod. - mosolygott rám majd levette a combomról a kezét és összeborzolta hajam, utána pedig a kezét ugyanúgy átdobta a vállam felett, mint előbb Harry, de ez sokkal kellemesebb érzés volt és éreztem, ahogyan ég az egész arcom.

**Visszaemlékezés vége**

- Hé Mc, minden rendben? - Louis hangja zökkentett ki a kedves emlékemből és észrevettem, hogy fülemig ér a mosolyom. Hiányzik az a nyár.
- Igen, ne haragudj, csak elkalandoztam. - ráztam meg a fejemet, de ő ezt nem láthatja. - Hogy vagy? - kérdeztem és a kezem akaratlanul az övére siklott.
- Ahhoz képest jól, bár még mindig kicsit az altató hatása alatt vagyok. - mosolygott egy aprót én pedig hatszor megfojtottam magamat amiért akkora hülyeséget követtem el Dylannel. - Minden rendben? Hisz remegsz. - ült kicsit feljebb és felém fordult, bár nem látott a kötés miatt.
- Persze. - mondtam és elhúztam a kezemet az övéről. - Csak már kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a végeredmény. - mosolyogtam újra.
- McKenzie, tudok Dylanről. Üzent nekem. - mondta Louis.
- Mi? -  a kérdés akaratlanul csúszott ki a számon és a szemeim kikerekedtek. - Én...
- Ne hallgass rá, bármit mondd, rendben? - még mondani akart valamit, de végül nem tette.
- Ami azt illeti, rendeztem a dolgokat. - mondtam és arra gondoltam, ami a mosdóban történt. - Ne aggódj. - mosolyodtam el egy kicsit.
- Eleanor... - kezdte el de belevágtam.
- Ne mondj semmit! Oké? Nem kell magyarázkodni. Most pedig megyek. Pihenj kicsit, mert nagyon fáradt a hangod, majd holnap jövök. - mosolyogtam és adtam egy puszit a homlokára és kimentem. Jay visszament a fiához én pedig megkértem Liamet, hogy vigyen haza. Sóhajtva döntöttem a fejemet az üvegnek és gondolkoztam mindazon, amit Louis mondott és arra a bizonyos nyárra.. Még aznap nagyon jól kijöttünk egymással.

**Visszaemlékezés**

Mivel nyár van a fiúk úgy döntöttek, hogy felavatják a medencét, amit nem rég töltöttek tele vízzel. Felmentem átöltözni és Daniellel jöttem le a lépcsőn.
- Tudod, az amit Harryvel tettél az előbb... Minden pénzt megért. - nevetett fel, gondolom eszébe jutott a srác arca.
- Nem bukok az ilyen Harry félékre. - mosolyogtam.
- Inkább az olyan Lou félékre mi? - húzogatta a szemöldökét én pedig a homlokomat ráncoltam. - Ne már, láttam, hogy elpirultál, mikor Louis átkarolta a válladat. - mosolygott és felkötötte a göndör haját. A júniusi Londonhoz képest nagyon meleg volt, így nem csodálom, hogy a strandolás mellett döntöttünk. - Na? Semmi reakció? - mentünk be Daniellel a konyhába és kivett egy üveg vizet majd két poharat.
- Lehet maga a tudat, hogy Louis 5 évvel idősebb nálam és nem próbálkozik úgy, mint Harry kicsit jól esett. - mosolyogtam a lányra és megfogtam a pohár vizet. Danielle hangos csilingelő nevetése betöltötte a konyhát, majd kedvesen nézett rám.
- Nagyon okos és kedves lány vagy Lena, úgy, mint a bátyád. - csillantak fel Danielle szemei, de ekkor valaki megragadta a derekamat és a hátára kapott, tudtam ki lehetett, mert kiskoromban is folyton ezt csinálta.
- Liam, tegyél le. kérlek. - nevettem, de ő csak futott tovább a kertben. - Oké, visszaadom a fülesedet, ha az a baj. - nevettem tovább.
- Ó nekem nem a fülesem kell húgi, hanem, hogy bepótoljak mindent, ami kimaradt miután elköltöztem. - mosolygott és ekkor megéreztem a hideg vizet a bőrömön. Miután feljöttema  víz felszínére elkezdtem a bátyámat fröcskölni, de egyre több csapódást ért mellénk. A fiúk bombával ugrottak be közénk.
- Mi a teljes neved? Akkor nem nyomlak le a víz alá. - fenyegetőzött Louis.
- Mi? - kérdeztem, de ő elindult felém. - McKenzie Elena Payne. - visítottam mikor mellém ért.
- Hm, gyönyörű. - mosolygott rám és minden figyelmeztetés nélkül lenyomott a víz alá. Mérgesen jöttem fel.
- Ezt most miért? - kérdeztem dühösen.
- Mert. - rántotta meg a vállát nevetve., ekkor megszólalt a pocakom.
- Éhes vagyok. - mondta és szomorú fejet vágtam. Niall azonnal felkapta a fejét erre a mondatra és elindult felém. - Kérlek, ne nyomj le a víz alá. - szinte könyörögtem neki.
- Csak elmegyünk enni. Fantasztikus szakács vagyok. - mosolygott és kihúzott maga után a vízből. Elfogadtam a törülközőt, amit Danielle nyújtott felém és megtörölköztem majd leültem mellé. - Nem jössz? - kérdezte visszafordulva Niall.
- Nem, megvárom, amíg megcsinálod. - mosolyogtam rá mire ismét mindenki nevetett.
- De csak mert Liam húga vagy és most jöttél. Legközelebb elverem a csinos kis seggedet. - kacsintott, de hallatszott a hangjában, hogy poénkodik. Becsuktam a szememet és hallgattam a fiúk ordítozását, amit nehéz lesz megszoknom.
- Tudod, senki nem viselkedett még így se Harryvel, se Niallel. Csodállak. - hallottam meg a kellemes hangot magam mellől és a szemem sarkából láttam, ahogy Danielle elvigyorodik.
- Talán félsz, hogy te is sorra kerülsz? - mosolyodtam a fiúra.
- Meg vannak a módszereim, hogy ez ne következzen be. - a hangja csodálatos volt és ahogyan ezt a mondatot mondta úgy éreztem, hogy elolvadok. És akkor még nem is sejtettem...

**Visszaemlékezés vége**

Már akkor is gyenge voltam, ahogyan most is az vagyok, nem tudtam ellenállni Dylannek és nem tudtam türtőztetni magamat Louis közelében sem. Kiszálltunk az autóból és mikor beértünk a házba lefagytam. Danielle bőröndjei a nappaliba hevertek, Eleanor pedig a kanapén üldögélt és közben telefonozott, de mindig felpillantott, hogy mit történik. Elkaptam barátnőm kezét, aki össze-vissza járkált és megállítottam.
- Már itt sem vagyok. - mondta halkan, könnyes szemekkel és Liamre nézett. Állta a pillantását és próbálta nem kimutatni az érzelmeit, de láttam rajta, hogy fáj amiért a lány elmegy.
- Mégis miért? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- Mi Liammel szakítottunk. - mondta Danielle én pedig ledöbbentem.
- Mi?? - fordultam bátyám felé, de csak egy hangos ajtócsapódás érkezett, tehát a legjobb barátnőm elment.
- Én feleségül veszem Sophiat.. - mondta halkan Liam mire a lépcsőn megpillantottam a lányt. Ha a szememmel ölni tudtam volna, már rég halott lenne mind a két ribanc, de villámok helyett könnyek keletkeztek a szememben. Annyira erőtlennek éreztem magam.